KOMMUNIKÁCIÓ – GAZDASÁG – KULTÚRA - NYELV: 50 éve a közgazdász képzés szolgálatában: Tiszteletkötet Borgulya Istvánné részére
Abstract
A Magyar Tudományos Akadémia Gazdálkodástudományi Bizottság Kommunikációmenedzsment
Munkabizottsága és a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Vezetés-
és Szervezéstudományi Intézete közös kiadványát tartja kezében a Tisztelt Olvasó. A Munkabizottság
és az Intézet közösen tiszteleg Borgulya Istvánné Vető Ágnes, a Munkabizottság alapító elnöke és az
Intézet egyetemi magántanára előtt abból az alkalomból, hogy Tanárnő 50 éve áll a
közgazdász képzés szolgálatában.
A kötet átfogó képet kíván adni a szervezetek kommunikációjának kutatott/vizsgált területeiről, a
szervezeti kommunikáció emberi oldaláról és menedzsment törekvéseiről, a globális és
lokális eseményeknek az intézményi/vállalati kommunikációra és kultúrára gyakorolt hatásáról.
A Munkabizottság 2011-ben, majd 2017-ben adott ki a tagjai munkáiból szerkesztett
kötetet, mindegyiket egy-egy egyetemmel együttműködve. Ez a harmadik, az Intézettel
együttműködésben megjelenő kötet a Munkabizottság tagjainak, partnereinek és az Intézet
munkatársainak a fenti témákban végzett legfrissebb kutatásainak eredményei és
gyakorlatának a tapasztalatai alapján készült tanulmányokból szerkesztett válogatás. A
kötet az Intézet kiadványaként (sorozatának részeként) jelenik meg.
A kötet 22 tanulmányt tartalmaz 48 szerző tollából. Szerkezetét két rendező elv formálta: egyrészt
tartalmi, másrészt műfaji szempont. Egy-egy egységet alkotnak azok a tanulmányok, amelyek
a vállalatok, a szervezetek kommunikációjához egy-egy kiragadott nézőpontból
közelítenek. Középpontba állítjuk az interkulturális kommunikációt, a kommunikáció-menedzsment új
trendjeit, a szervezeti kommunikációt, beleértve az otthoni munkavégzés, a bizalom, az
életet fakasztó kommunikáció, a családi cégek sajátos szervezeti kommunikációja és kultúrája, a
munkatársakkal való kommunikáció témáit. Külön egységbe rendeztük egyrészt azokat a tanulmányokat,
amelyek a szervezeti, vállalati gyakorlati események egy-egy részletét ragadják meg és eset-szerűen
mutatják be. Másrészt azokat, amelyek a rendészetet, mint a kommunikáció sajátos színterét mutatják
be, és azokat, amelyek a szaknyelv oktatása és a szakfordítás témában íródtak. A
tanulmányokat könyvismertető zárja, növelve a műfaji színességet.
A tanulmányok szerzői a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók, pécsi, győri,
debreceni, gödöllői, miskolci, dunaújvárosi, komáromi és budapesti egyetemek
munkatársai, továbbá vállalatok vezetői, kommunikációért felelős munkatársai.
A kötetet haszonnal forgathatják a témában kutató akadémiai szféra tagjai, a vizsgált területeken
dolgozó vállalati szakemberek, a felsőfokú társadalomtudományi tanulmányaikat végző leendő
kutatók/szakemberek és a téma iránt érdeklődő minden kedves Olvasó.
A kötet szerkesztői köszönetet mondanak a szerzőknek, a szakmai lektoroknak és mindazoknak a
szerkesztésben segítő kollégáknak, akik jobbító javaslataikkal segítették a kötet
szakmai
színvonalának emelését és egységességének biztosítását.
Collections
- Közgazdaságtudományi Kar (T) [85]
- VSZI kötetek [7]