| dc.description.abstract | Szerkesztő: László Gyula, Németh Julianna, Sipos Norbert | Cím: Vezető és menedzser | Alcím: Emlékkötet Farkas Ferenc születésének 70. évfordulója alkalmából | Kiadó: PTE Közgazdaságtudományi Kar, Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet | Kiadási hely: Pécs | Kiadási év: 2019 | ISBN 978-963-429-441-2 | eISBN 978-963-424-442-9 --- Eljött hát ez az idő is, Tanár Úr!
Valamikor régen, úgy bő 25 éve, még hallgatóként kerültek először kezeim közé emlékkötetek,
melyek ugyan nem voltak tankönyvek, de egyes tárgyak esetében közkedvelten adta fel az
oktató ajánlott irodalomként. Nem értettem, hogy mi végre is vannak ezek az irományok. Aztán
PhD hallgatóként, illetve ifjú oktatóként már kaptam lehetőséget arra, hogy társszerzőként
becsatlakozzak bizonyos írásművekbe. Kezdtem megérteni, hogy egy tudományos pályafutás
végén, vagy egy kerek évforduló beköszöntével az ünnepelt számára milyen megbecsülést jelző
és megható gesztus, hogy a pályatársak, volt tanítványok és barátok meglepik kollégájukat
olyasvalamivel, amit csak ők adhatnak: saját gondolataikkal. Egy egyetemi oktató pályája után
ugyanis nem marad épület, vagy egy szép szobor, vagy egy jól megszerelt autó, csak a
gondolatai élhetnek tovább a tanítványaiban.
Átlépve oktatói/kutatói/menedzseri pályám delelőjén, egyre fontosabbá válik számomra, hogy
gondolatokat ültessek el mások fejében, és ezt a mintát Farkas Ferenc professzoromtól,
mentoromtól, főnökömtől vettem át. Nem az a fontos, hogy ÉN mit akarok elmondani, NEKEM
mi a véleményem, hanem az, hogy akinek mondom, az jobbá, többé, nemesebbé, értékesebbé
váljon. A fiatal – bocsánat a régies kifejezésért – értelmiségi legfőbb erénye lehet az, hogy
gondolkodik, véleményt és teóriát képez, csiszolja azt, megméretteti vitaközegben, és ez a
javára válik akkor is, ha oktatói, de ha menedzseri pályát választ, és még a magánéletében is.
Ennek voltál mestere, Tanár Úr! Csendesen figyelemmel kísérted azokat, akik felkeltették az
érdeklődésed, finoman terelgetted, nyesegetted, csiszoltad őket, gyakran úgy, hogy észre sem
vették. Segítettél nekem, amikor hallgatóként azzal a kérelemmel éltem a Tanszék felé, hogy
egyedi államvizsga időpontban vizsgázhassak, mert állásinterjúra kell mennem, de felvetetted,
hogy szívesen vennéd, ha maradnék PhD-ra, és én végül ezt választottam. Megkérdezted tőlem,
hogy a szabadidőm hány százalékát akarom a doktori tanulmányaimra fordítani, és amikor
naivan és őszintén 30%-ot mondtam, Te elkomorultál és azt mondtad, valószínűleg az kevés
lesz. Én több munkát tettem bele a dologba, majd amikor először pályáztam intézetigazgatói
posztra, akkor megkérdezted tőlem, hogy ha ilyen ambícióim vannak, akkor jobban a Kar felé
fordulnék-e, és én azt válaszoltam, hogy igen. Fél év múlva megkaptam az első menedzseri lehetőséget, a levelező MSc program vezetését. Végül, amikor már minősített oktatóként
komoly piaci vezetői állásajánlatom volt, és Hozzád fordultam, hogy konzultáljunk, azt
mondtad, hogy lehet, sokkal jobban fogok keresni, de kötődni nem fogok hosszútávon annyira
a munkahelyemhez, mint most. Nem vállaltam el a lehetőséget és ma már nem is bánom.
A fenti képek csak az én életpályám egyengetésének ékes példái, de szerintem számos hasonló
történet íródhatna e kötet lapjaira, ezért nem is véletlen, hogy a Farkas Ferenc pályázat és díj
fundálása spontán módon, volt tanítványaidnak a köréből szökkent szárba. Valószínűleg az
alapítók is hasonló hálát éreztek irántad, mint ahogy én is.
Sajnos, ezt nem tudjuk kifejezni azzal, hogy személyesen kezet szorítunk Veled, de azzal igen,
hogy megszólítottam volt hallgatóid, pályatársaid, barátaid, kollégáid, szinte mindegyikük
azonnal igent mondott a felvetésemre, hogy adjuk át Neked a gondolatainkat.
Fogadd szeretettel az égi katedra csendjében! (Jarjabka Ákos) | hu |
