Gazdaságmatematika
Abstract
Ez a könyv a gazdaságmatematika alapjaival kívánja megismertetni az Olvasót, elsősorban azokat, akik felsőfokú gazdasági (közgazdasági) tanulmányokat folytatnak. A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaság-tudományi Karán a Gazdaságmatematika c. tárgy elsajátításában kívánja segíteni a hallgatókat.
A könyv elsődleges célja, hogy segítséget nyújtson a hallgatóknak azoknak a matematikai ismereteknek a megszerzésében, amelyek feltétlenül szükségesek a nem túlságosan módszertani jellegű közgazdasági szakirodalom megértéséhez, és ezáltal jól képzett közgazdászként végezhessék majd a munkájukat.
Meggyőződésem, hogy egy közgazdász számára is csak a megfelelően alátámasztott állítások, hipotézisek elfogadása a célszerű magatartás, ezért törekedtem a könyvben szereplő állítások legalább egy részének bizonyítására. Az állítások többségének igazolása vagy azért marad el, mert azt az Olvasó kis erőfeszítés árán maga is elvégezheti, vagy pedig a bizonyítás önmagában nem jár a ráfordított energiával arányos haszonnal egy közgazdász hallgató számára.
Az egyes témakörök egymásra épülnek. Az egyváltozós és a többváltozós analízis elemeinek tárgyalása mellett a véletlenek matematikájának, a valószínűség-elméletnek az alapjait is összefoglaljuk. A valószínűség-elmélet tárgyalása szükségessé teszi a végtelen sorokkal kapcsolatos egyszerű fogalmak, állítások ismeretét. Ezt az igényt a könyv végén egy néhány oldalas függelék igyekszik kielégíteni.
Az egyes fogalmak, eljárások bemutatására szolgáló példákat elsősorban a társadalomtudományok, mindenekelőtt a közgazdaságtudomány területéről válogattam. Az egyes fejezetek végén található gyakorló feladatok megoldásával elmélyíthetők az elméleti ismeretek, és fejleszthető a gyakorlati feladatok megoldásában való jártasság.
A tananyag tárgyalása során a fogalmakat nem jelöltem meg "definíció" jelöléssel. A fontosnak tartott fogalmakat, elnevezéseket, állításokat dőlt betűkkel jelöltem meg.
A tantárgy oktatásában szerzett 40 éves tapasztalatom mellett támaszkodhattam tanszéki kollégáim oktatási tapasztalataira is. Ezért a tananyag alakításának ők is részesei. Mindenekelőtt kollégámnak, Komlósi Sándor professzornak tartozom köszönettel, aki egyben a könyv lektorálásának felelősségteljes és fáradságos munkáját is elvállalta. Köszönettel tartozom két ifjú kollégának, Hauck Zsuzsa és Kiss Viktor gyakornokoknak is, akik a kézirat hibáinak javításában nyújtottak számomra rendkívül hasznos segítséget. A könyv szerkesztéséért Németh Györgyit illeti köszönet.
A kollégák fáradozása és a szerző minden jó szándéka ellenére megmaradt hibákért kizárólag a szerzőt terheli a felelősség.
Végül sok sikert kívánok Olvasóimnak a tananyag elsajátításának fáradságos munkájához, őszintén remélve, hogy ebben könyvem segítségükre lesz.
Pécs, 2011. augusztus 31.
Dr. Varga József