Jogi kommunikáció: Jogi területen hasznosítható kommunikációs ismeretek

Abstract

A jogi segédtudományok jelentős szerepet töltenek be a jog világában, mert a jog támaszkodik rájuk céljai elérése érdekében.1 Egyes esetekben ez a szoros kapcsolat és összefüggés csak a jog meghatározott részeivel áll fenn (például a kriminalisztika, mint jogi segédtudomány2 esetén a büntető eljárásjoggal),3 de a jogi kommunikáció, mint jogi segédtudomány4 esetén ez a szoros kapcsolat és összefüggés a jog egészét átszővi. Ennek részeit mutatja be a tankönyv, többek között: a jogszabályokban, a jogértelmezésben és a jogi szaknyelvben (a jogi szintaktikában, a jogi szemantikában és a jogi pragmatikában); a jog és az írásbeliség kapcsolatában, a hatékony hivatalos írásbeli kommunikációban (pl.: a hivatalos elektronikus kommunikációban a büntető és a polgári eljárásban), az írásba foglalt ítéletekben és a jogi kultúrában; a kommunikációhoz való jogban, az anyanyelv használatának jogában, a tolmácshoz való jogban, a polgári perrendtartás nyelvhasználatra vonatkozó előírásaiban és a büntetőeljárás alapelvei között szereplő tisztességes eljáráshoz való jog jelentéskörében a nyelvhasználat jogában; a környezeti tényezők általi kommunikáció szerepében a büntetőeljárásban (pl.: a bútorok jelentősége a kutatás során); a térközszabályozásban a tárgyalóteremben (ülésrend), a kulturális szignálokban (talár viselése); a sikeres tárgyalástechnika alapjaiban, pl.: a nem verbális kommunikáció jeleinek helyes értelmezése, az asztalnál elfoglalt hely (akár szembesítéskor) és a hatékony érvelési technika; a tárgyalótermi és azon kívüli retorikában, a perbeszédekben, a kihallgatásokban (mint kommunikációs helyzetekben), a vallomások esetén a feltehető kérdések körének meghatározottságában és a szavahihetőség megítélésében a poligráfos vizsgálat során alkalmazott kérdezési módokban; a paranyelv általi kommunikáció szerepében a büntetőeljárásban (pl.: beszélő azonosítás és hangstressz elemzésére szolgáló műszeres vallomásellenőrzés); a kommunikációs helyszínek területeiben a büntetőeljárásban (tárgyalóterem) és a büntetés-végrehajtásban (zárka); a testi kényszer alkalmazásában a büntetőeljárásban és a büntetés-végrehajtásban; valamint a kommunikációs lehetőségekben és azok korlátozásában a büntetés-végrehajtási intézetekben. Ennek érdekében a „Jogi kommunikáció” című tankönyv öt fejezetből áll, az egyes fejezetek más-más oldalról közelítenek a jogi kommunikációhoz. Az első fejezet – „Kommunikáció és (jog)tudomány” – alapozó jellegű, vázolja a kommunikáció és a jog kapcsolatát, kitér a kommunikációhoz való jogra, ismerteti a tudomány, a jog és a kommunikáció fogalmának megközelítéseit, a kommunikációs folyamat tényezőit, a kommunikáció formáit, típusait, tulajdonságait, modelljeit és funkcióit, részletezi a kommunikációs fejlődés korszakait, a kommunikációkutatás kezdeteit és a kommunikáció tudományának területeit, kitér a metakommunikációra és a hitelességre (külön a hitelesség kérdésére a jog világában). A második fejezet – „Nem verbális kommunikáció és jog” – kifejti a nem verbális kommunikáció funkcióit, a jelnyelvi tolmács és a jog kapcsolatát, figyelmet fordít a nem verbális kommunikáció dimenzióira (testmozgás vagy kinezikus viselkedés, testi jellemzők, érintkezéses viselkedés, paranyelv, proxemika, készítmények és környezeti tényezők) és ezek jelentőségére a jogi területen, a sikeres tárgyalástechnika alapjaira (a nem verbális jelek helyes értelmezésének fontosságára, az asztalnál elfoglalt hely jelentőségére és a grafológiában rejlő lehetőségekre), valamint foglalkozik a nem verbális jelekkel az írásban és a digitális kommunikációban. A harmadik fejezet – „Verbális kommunikáció és jog” – tartalmazza az emberi nyelv elsajátítását és a nyelvi kommunikáció típusait, a jogi szaknyelvet (érintve a jogi szintaktikát, a jogi szemantikát és a jogi pragmatikát), kitér a jog és az írásbeliség kapcsolatára, részletesen vizsgálja a nyelvet, mint a manipuláció (metanyelv, társas befolyásolás) és a meggyőzés (hatékony érvelés, eredményes vitatkozás) eszközét, ismerteti a retorika alapjait (perbeszédek és kihallgatások esetén is), leírja a jó stílus ismérveit és a főbb stílushibák elkerülésének lehetőségeit, gyakorlati tudást ad a hatékony hivatalos írásbeli kommunikációhoz. A negyedik fejezet – „Kommunikáció, kultúra és jog” – összegzi a kultúra és az interkulturális kommunikáció fogalmát, kitér a nem verbális kommunikáció kulturális különbségeire és a verbális kommunikáció kulturális relativizmusára, részletesen tárgyalja a társadalmi normákat (a jogi normákat és az illem normákat, pl.: illemszabályokat, ülésrendet, kézfogást), érinti a kulturális szignálokat és ezek jelentőségét a jogban, bemutatja a kommunikáció, a jog és az archeológia kapcsolatát, és a kommunikációs zavarok tárgyalásával zárul. Az ötödik fejezet – „Kommunikáció, pszichológia és jog” – magába foglalja a pszichológia, az önismeret és a kommunikáció kapcsolatát (SWOT-analízis, Johari-ablak, önismereti kerék), a pszichopatológia, a jog és a kommunikáció összefüggéseit, az első benyomás jelentőségét, a helyes légzés- és beszédtechnika fontosságát, a kommunikációs stílusokat (benne az asszertivitás fejlesztésének lehetőségeit) és az udvariassági stratégiákat. A tankönyvben elhelyezett ábrák, táblázatok és a tanórákon alkalmazott változatos gyakorlatok segítik az anyag elsajátítását. A „Jogi kommunikáció” című tankönyv alapmű a jogász képzésben, az igazságügyi igazgatási alapszakon és a jogi felsőoktatási szakképzésben tanuló hallgatók számára, valamint hozzájárul a már jogi területen dolgozók munkájának még hatékonyabbá tételéhez.