A szociálpedagógia lehetőségei a szegregátumok fejlesztésében: A területi egyenlőtlenségek csökkentésének célzott programja és ennek tapasztalatai az ágazati (oktatási és szociális) együttműködések tükrében három település példáján keresztül
Abstract
A társadalmi egyenlőtlenségek kérdése a mai magyar társadalom egyik kiemelt
problémájaként jelenik meg. A rendszerváltozást követően mind a területi különbségek,
mind a társadalmi egyenlőtlenségek erősödtek, az oktatási ágazaton belül ennek hatásai
tapasztalhatók. A területi egyenlőtlenségek egyik okának a gazdasági változást, a korábbi
munkahelyek megszűnését és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés korlátozottságát
tekinthetjük. Másik ok – vagy következmény – a területi különbségek erősödése, amely az
Észak-magyarországi, Észak-alföldi és a Dél-dunántúli régiókat kiemelten érinti. A magyar
társadalom elöregedése, a fenti régiókban történő népességmozgás, valamint a társadalmi
mobilitási utak beszűkülése a helyi társadalmak átalakulását eredményezték, sok területen
kialakítva az etnikailag is arculatot váltó települések jellemzőit. Ennek markáns
következménye, hogy a településeken lakosságcsere történik, a magasabban kvalifikált, a
munkaerőpiacon jobb potenciállal rendelkező népesség a kistelepülésekről a közeli
városokba, megyeszékhelyekre vagy épp a fővárosba költözik, ezzel hozzájárulva a helyi
közösség átalakulásához, amely esetenként etnikailag is értelmezhető változásokat okozott
a lakosság összetételében. Az elvándorló magasabb státuszú csoportok helyére jellemzően a
munkaerőpiacról kiszorult, alacsony státuszú lakosság érkezik, amely további
elszigetelődését okozva, létrehozza a gettó településeket, gettósodó térségeket.
A fenti folyamat egyik eredménye a szegregált településrészek, települések, térségek
kialakulása az ország különböző területein. Ez már önmagában is komoly társadalmi,
szakpolitikai kérdéseket vet fel, hiszen a területi szegregáció rendszerint együtt jár a
foglalkoztatás alacsonyabb szintjével, az oktatási eredményesség kedvezőtlenebb
mutatóival, a továbbtanulási utak gyengülésével. Ez a folyamat a rendszerváltás utáni
időszakban egyre nagyobb figyelmet kapott, de nem újkeletű: a szegregált élethelyzet
problematikája már a II. világháború utáni évtizedekben megjelent, mint az egyik kezelendő
társadalompolitikai kérdés Magyarországon, amely akkor nem területi különbségként,
hanem a hazai roma közösség összetett kérdésként merült fel, kiemelt területe volt a lakhatás
és a roma népesség alacsony iskolai végzettsége. A beavatkozások a legritkább esetben
valósultak meg az érintettek bevonásával, az eredményességük is kérdéses volt, bár nem
nevezhetjük teljesen eredménytelennek.