A destrukció és a pszichoszomatikus betegségtörténés kapcsolata Sabina Spielrein munkássága nyomán
Abstract
A disszertáció a destrukció és a pszichoszomatikus betegségtörténés kapcsolatát járja körbe. A középpontban Spielrein „A pusztítás mint a keletkezés oka” című munkája áll, melynek alaptétele, hogy a destrukció alapvetően pozitív, és a fejlődést, gyógyulást segíti elő. Felfogásában mindenfajta keletkezés és fejlődés alapja a destrukció, és mindenfajta disszociáció mögött a keletkezés okát találhatjuk meg. A disszertáció célja feltárni és megvizsgálni, hogy a szomatizációval, illetve egyéb pszichoszomatikus tünetekkel érkező páciensek miként tudják önpusztító folyamataikat saját gyógyulásuk és fejlődésük szolgálatába állítani, vagyis hogyan válhat a destrukció természetessé és kikerülhetetlenné. Ennek mentén bemutatja Spielrein kulcsfogalmait, nézeteinek érvényességét, tovább élését és gondolatainak hatását a pszichoanalitikus és jelenkori pszichoszomatika-elméletekre; valamint a pszichoanalitikus/pszichoterápiás gyakorlatban való terápiás konzekvenciákat. Spielrein a kor számos neves elméletalkotójával tartott baráti és/vagy kollegiális kapcsolatot; életében a családi miliő és dinamika, a töréspontok, amelyek mentén sérülései és betegsége bekövetkezett, meghatározták személyiségének alakulását, a destrukcióval való „találkozását”, tudományos érdeklődését – végső soron a gyakorlat és az elmélet kapcsolatát. Publikációiból látni gondolkodásának ívét, szakmai érdeklődésének csomópontjait: a szabad asszociációtól, a képi-szemléletes-szimbolikus gondolkodáson át eljutott a testig és a testi tünetképzés jelenségéig. A pszichoszomatikus tünetek mai megközelítéseiben jól nyomon követhető a betegségkategóriák változása, illetve az, hogy a tünetek hátterében egy még ismeretlen szomatikus patológia, valamint extraorganikus tényezők együtthatása áll. A funkcionális szomatikus zavar diagnosztikai elnevezés – miközben – bemutatja a tünetekért felelős neurobiológiai rendszerek és hormonok szerepét, alapvetően tárgykapcsolati elvekre épül, valamint az interszubjektivitás és mentalizáció elméleti és terápiás vonatkozásait hangsúlyozza. A testelme koncepciója a pszichoszomatikus tünetek megértésénél különösen fontos, hiszen ezáltal jól látható, hogy az elme elképzelhetetlen egyfajta testet öltöttség nélkül, a tudatosság testi állapotunk letérképeződése, és az érzelmek a testen keresztül, a testben nyilvánulnak meg. A szelf a testben, a testi élményekben gyökerezik, és az interszubjektivitás révén fejlődik.