dc.description.abstract | Kedves Olvasó:
Egy szervezet akkor van tartós versenyelőny birtokában, ha ezt olyan erőforrásokra alapozza, melyek mások által nehezen hozzáférhetők. Talán nem szakmai elfogultság, hanem valós tények alakították ki bennem a meggyőződést, hogy ezen erőforrások egyik legfontosabb fajtája az a képesség, melynek segítségével terméket vagy szolgáltatást állítunk elő. Különösen a mai korban, amikor a globalizálódó versenynek és a fogyasztói igényesség növekedésének vagyunk szemtanúi. A terméket illetve szolgáltatást előállító folyamatok elemzése ezért már önmagában is fontos, jelentőségét pedig tovább növeli a hazai olvasó számára elérhető magyar nyelvű könyvek hiánya. A könyv célja ezért elsősorban az, hogy összefoglalja a közgazdász és mérnök hallgatók, valamint gyakorló szakemberek számára azokat a legfontosabb felvetéseket, melyek a terméket illetve szolgáltatást előállító rendszer jellegével kapcsolatban alapvetően fontosak.
Oktatási, képzési rendszerünk sajátosságaiból következően a könyv nem tárgyal néhány kérdést, melyek a nyugati, elsősorban amerikai szakkönyvek sztenderd fejezetei. Ide tartozik elsősorban néhány módszertani témakör, például a keresleti előrejelzésekkel vagy a lineáris programozással kapcsolatos ismeretek, melyek képzésünkben önálló tárgyként jelennek meg. Következésképpen a tárgyalt kérdések teljeskörű megértéséhez az említett témakörök ismeretét feltételezem, viszont a könyv tartalmát úgy igyekeztem összeállítani, hogy az ezekben kevéssé jártas olvasó is követni tudja a gyakorlati életben lényegesnek vélt felvetéseket.
Egy könyvet soha nem célszerű befejezettnek tekinteni. Mind a témakörök tárgyalásának mélységét, mind az érintett kérdések körét, bizonyára lehetne bővíteni. E továbbfejlesztés kötelezettségének tudatában adom közre a könyvet. Bízom benne, hogy néhány olyan dologra és összefüggésre felhívom az olvasó figyelmét, amit korábban másként látott. Ha van ilyen, talán nem volt felesleges az a több éves
munka, melyet e könyv megírásába fektettem. | hu |