Gyermek - kultúra - pedagógia

Abstract

A gyermekkultúra kutatása évtizedes múltra tekint vissza a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara, illetve jogelődjei életében. Az egyes területeken elért korábbi eredmények és a közös gondolkodás alapján 2011-ben megalakult a Gyermekkultúra Kutatócsoport. A kiindulópontot a gyermekkultúra pedagógiai megközelítése adta. Szakmai eszmecserékben több, a kultúrához és azon belül is a gyermekkultúrához kapcsolódó átfedést találtunk a pedagógusképzés egyes területeinek tartalmában. Nem elégedtünk meg a szűken értelmezett tananyaggal, hanem azt kulturális kontextusba helyeztük az oktatás során. A hallgatókat is bevontuk a témák feldolgozásába, amely hasznosnak bizonyult a képzésben. Ez a megoldás egyúttal nagy aktivitást váltott ki, hiszen a kulturális háttér érthetőbbé, érdekesebbé tette a tanagyagot, és a saját tapasztalatai alapján mindenki érzékenyen reagált. Hasonlóan néhány korábbi kutatásunkhoz, ez a folyamat és annak szakmai hatása pedagógiai innovációvá vált. A fejlesztés már az első időszakban sem csak az elméleti, hanem a módszertani, illetve a tantárgypedagógiai képzésben is megvalósult. A közös szemlélet megerősített bennünket abban, hogy jó úton járunk. A vonatkozó szakirodalom áttekintésekor számos releváns forrást találtunk, vagyis több kutató a miénkhez hasonló álláspontra jutott a kérdéskör tanulmányozásakor. Többek között a kecskeméti Magyar Gyermekkultúra Módszertani Központ és a kaposvári gyermekirodalmi kutatások is ebbe a körbe tartoznak. Egyrészt a kutatásokat, publikációkat dolgoztuk fel, másrészt a pedagógiai tartalmak kapcsolódásait kerestük. A magyarországi szakirodalmi alapok feltárásában Trencsényi László írásai kiváló alapot kínáltak, aki maga is kapcsolódott a munkánkhoz (Trencsényi 2013). A sikeres innovációhoz az is hozzájárult, hogy holisztikus szemlélet alapján gondolkodtunk a gyermekkultúráról. Ennek hozadéka – a tudomány-, illetve művészeti területek speciális kutatása mellett – a komplex és integrált tartalmak jelentőségének a felismerése volt. Így került előtérbe a témaközpontú tanulás, a projektmódszer és a drámajáték. Elkezdődött a tantárgyak fejlesztése egyrészt kutatómunkával, valamint a szakemberekkel, szakmai közösségekkel történő kapcsolatfelvétellel. Először a belső szakmai körünkben mutattuk be az új személetünket a 2011-es konferenciánkon (Bús 2011), majd kibővítettük a kutatócsoportot hazai és külföldi kollégákkal. Ennek eredményeként 2013-ban országos konferencián mutatkoztunk be, és kiadtuk a „Tanulmányok a gyermekkultúráról” című első kötetünket (Bús 2013), amely jelentős visszhangot váltott ki szakmai körökben (recenziók és hivatkozások), és hasonló tevékenységre inspirált másokat is. Külföldi kapcsolatainkban is elkezdődött a téma szakmai fórumokon történő előadása, megtárgyalása, amelyet segített a magyar kultúrába történő beágyazottság. A nyitrai magyar nyelvű egyetemi pedagógusképzésben, a csíkszeredai és a szlovéniai magyar kollégák pedagógus továbbképzésében is hasznosult a munkánk. Ugyanakkor az egyetemes kultúra kutatása is megkezdődött a német és az angol nyelvű források feltárásával, kapcsolatok keresésével, továbbá ebbe a gondolkodásba kapcsolódott be a magyarországi nemzetiségi gyermekkultúra kutatása is, amely már e folyamat előzményeként is megjelent (Bús–Klein 2007).