A különböző tojástípusok, mesterséges fészkek és a zavarás szerepe fészekaljpredációs vizsgálatok során
Abstract
A madarak szaporodási sikerét a legnagyobb mértékben a fészekaljpredáció
befolyásolja (Ricklefs 1969). A predációs ráta megállapítására és a potenciális
predátorok azonosítására a mesterséges fészkekkel végzett kísérletek előnyösek (Bayne
& Hobson 1999), mert sem a valódi fészkeket sem a kotló madarakat nem zavarjuk
(Báldi 1999, Moore & Robinson 2004). Ugyanakkor a műfészkek és műtojások
alkalmazhatóságát a mai napig vitatják, mivel azok nem olyan tapintási, vizuális és
szagingereket váltanak ki a predátorokból, mint egy valódi fészek, vagy a valódi
tojások. Így felmerül a kérdés, mennyire egyezik a predációs rátájuk a valódi
fészkekével? A vizsgált fajok, élőhelyek, vagy akár a tanulmányok, módszerek között is
jelentős eltérések lehetnek (Báldi 1999), ezért a fészkek túlélési esélyén túl az azt
befolyásoló tényezőket (pl.: zavarás) is érdemes vizsgálni (Belthoff 2005).
Mesterséges talajfészkekkel már 2005 óta foglalkozunk, de mesterséges
bozótfészkek alkalmazását és igazi fészkek megfigyelését is bevontuk a
kísérletsorozatba. Elsődleges célunk volt kideríteni, hogy melyik tojástípus
alkalmazható legjobban a fészekaljpredációs vizsgálatok során. Ennek érdekében egy
olyan vizsgálatsorozatot végeztünk, melyben az igazi fürjtojások mellett különféle
gyurmatojásokat is teszteltünk mesterséges talajfészkekben. Eredményeink alapján a
natúr gyurmatojásokat is tartalmazó talajfészkek nagyobb predációs nyomásnak vannak
kitéve, mint a csak igazi tojásokat tartalmazók. A gyurmatojások és igazi tojások
túlélése közti eltérést elevenfogó kisemlős csapdák használatával is kimutattuk, ugyanis
gyurmával jelentősen több kisemlőst fogtunk, mint fürjtojással (Purger et al. 2008).
Feltételezzük, hogy ezért a gyurma szaga a felelős, ezért a következő évben (2006) a
valódi tojások meszes héját utánozva mésztartalmú festékbe mártottuk a
gyurmatojásokat. De ezek a tojások, nem hogy kevésbé, hanem jobban vonzották a
kisemlősöket, mind a talajfészkekhez, mind a csapdákba. Végül (2010) gumi réteggel
bevont gyurmatojásokat teszteltünk. Az ilyen tojást is tartalmazó fészekaljak túlélése
hasonló volt a csak igazi tojásokat tartalmazó fészekaljakéhoz, tehát a feltevésünknek
megfelelően, a gumi bevonat csökkentette a gyurma természetellenes szagát, így a
további fészakaljpredációs kutatásokban mind a natúr, mind a festett gyurmatojások
helyett inkább azok gumi réteggel történő bevonását javasoljuk.
A műfészkek túlélését azonban nem csak az alkalmazott tojástípus
befolyásolhatja, hanem az emberi zavarás is, aminek a költési sikerre gyakorolt
hatásáról igen ellentmondásos véleménnyel vannak a kutatók (Major 1990), akár talaj-,
akár bozótfészekről legyen szó. Ezért 2010. májusában és júniusában mesterséges talajés
bozótfészkek alkalmazásával vizsgáltuk, hogy a fészkek gyakori látogatásából adódó
emberi zavarás hogyan befolyásolja a fészekaljak túlélését? A fészekaljpredáció
mértéke nem függött a hónaptól (május, illetve június), sem a zavarástól (naponta
ellenőrzött, illetve csak a kísérlet utolsó napján ellenőrzött fészkek), de azok együttes
hatásától, valamint a fészkek típusától (talaj-, illetve bozótfészkek) igen. A hónap és a
zavarás közt adódott szignifikáns interakció azt jelenti, hogy a két hónapban zavarás
hatására ellentétesen változott a fészekaljpredáció mértéke: májusban csökkent,
júniusban pedig nőtt vagy nem változott. A talajfészkek jelentősen nagyobb arányban
predálódtak, mint a bozótfészkek, valamint eltérő predátorok fedezték fel azokat. A
predátor közösségek összetétele nem változott zavarás hatására, azonban aktivitásukra
kihatott az időjárás, ugyanis napos időben magasabb volt a fészekaljpredáció mértéke.
A valódi fészkek napi ellenőrzését lehetőség szerint kerülni kell, mert az ezzel járó
zavarások befolyásolják a fészkek túlélési esélyeit, akár negatívan, akár pozitívan.
Az emberi zavarás hatásának vizsgálata azért is fontos, mert a növekvő urbanizáció
következtében egyre több madárfaj költözik be a városokba, ahol sokkal nagyobb
zavarásnak vannak kitéve, mint természetes élőhelyükön. Ezért városi környezetben
folytattuk vizsgálatainkat. 2008 és 2009 áprilisában és júniusában az európai városok
egyik leggyakoribb fészkelői, a fekete rigók (Turdus merula) potenciális költési sikerét
vizsgáltuk mesterséges bozótfészekek segítségével, melyeket a kertet körülzáró,
borostyánnal benőtt falra, valamint bokrokra helyeztük. A műfészkek túlélési esélye
áprilisban mindkét évben nagyobb volt, mint júniusban, de szignifikáns eltérés csak
2008-ban volt. A falon lévő borostyánba (Hedera helix) kihelyezett fészkek
magasabban voltak, mint a bokrokon lévők, ennek ellenére hasonló mértékben
predálódtak, tehát a fészkek elhelyezkedése nem befolyásolta azok sikerességét. Míg
2008-ban nem volt szignifikáns eltérés a fürj- és gyurmatojások predációja között, addig
2009-ben jelentősen több fürjtojás károsodott (többnyire eltűnt), mint gyurmatojás
(Kurucz et al. 2010).
Annak érdekében, hogy kiderítsük vajon a műfészkekkel kapott eredményeink
mennyire tükrözik a valódi fészkek sikerességét, egy összehasonlító vizsgálatot
végeztünk szintén városi környezetben, ahol a potenciális fészkelő területeket (parkok, terek, házak közti zöld területek) végignézve kerestünk fekete rigó fészkeket és mind ezek, mind pedig a közelükbe épített mesterséges bozótfészkek sorsát is nyomon
követtük. Több fekete rigó fészek ment tönkre, mint amennyi sértetlen maradt. A
megfigyelt fekete rigó fészkekben a lerakott tojások több, mint fele nem kelt ki, ennek
ellenére a kikelt fiókák csaknem mindegyike sikeresen elhagyta a fészkeket. A lerakott
tojások túlnyomó része a madárszülők fészekelhagyása miatt, kisebb részük pedig
predáció, vagy sterilitás miatt nem kelt ki. A fiókák pusztulásának fő oka pedig a
predáció volt és csak kisebb arányban a szülői elhagyás, ami gyakoribb a kotlási idő
alatt, mint a fiókák kikelését követően (Snow 1955). Az általunk vizsgált fekete rigó
fészekaljak és a kihelyezett mesterséges bozótfészkek túlélési esélye megegyezett.
Azonban szem előtt kell tartani, hogy a műfészkek predációs ráta mérésére alkalmasak,
költési sikert azonban nem mutatnak.
A fészekaljpredációs tanulmányok sokféle ellentmondó eredménye feltehetően
lokális hatások következménye (Bayne et al 1997, Weidinger 2009), mivel a vizsgálati
terület gyakran csupán egy-két predátor vadászterületére esik. Az egyes területek
különböző fészkelő madár-, és predátor közösségei pedig eltérően reagálnak egyes
hatásokra (Vacca & Handel 1988, Cresswell 1997, Burke et al. 2004, Ludwig 2010).