A különböző tojástípusok, mesterséges fészkek és a zavarás szerepe fészekaljpredációs vizsgálatok során

Abstract

A madarak szaporodási sikerét a legnagyobb mértékben a fészekaljpredáció befolyásolja (Ricklefs 1969). A predációs ráta megállapítására és a potenciális predátorok azonosítására a mesterséges fészkekkel végzett kísérletek előnyösek (Bayne & Hobson 1999), mert sem a valódi fészkeket sem a kotló madarakat nem zavarjuk (Báldi 1999, Moore & Robinson 2004). Ugyanakkor a műfészkek és műtojások alkalmazhatóságát a mai napig vitatják, mivel azok nem olyan tapintási, vizuális és szagingereket váltanak ki a predátorokból, mint egy valódi fészek, vagy a valódi tojások. Így felmerül a kérdés, mennyire egyezik a predációs rátájuk a valódi fészkekével? A vizsgált fajok, élőhelyek, vagy akár a tanulmányok, módszerek között is jelentős eltérések lehetnek (Báldi 1999), ezért a fészkek túlélési esélyén túl az azt befolyásoló tényezőket (pl.: zavarás) is érdemes vizsgálni (Belthoff 2005). Mesterséges talajfészkekkel már 2005 óta foglalkozunk, de mesterséges bozótfészkek alkalmazását és igazi fészkek megfigyelését is bevontuk a kísérletsorozatba. Elsődleges célunk volt kideríteni, hogy melyik tojástípus alkalmazható legjobban a fészekaljpredációs vizsgálatok során. Ennek érdekében egy olyan vizsgálatsorozatot végeztünk, melyben az igazi fürjtojások mellett különféle gyurmatojásokat is teszteltünk mesterséges talajfészkekben. Eredményeink alapján a natúr gyurmatojásokat is tartalmazó talajfészkek nagyobb predációs nyomásnak vannak kitéve, mint a csak igazi tojásokat tartalmazók. A gyurmatojások és igazi tojások túlélése közti eltérést elevenfogó kisemlős csapdák használatával is kimutattuk, ugyanis gyurmával jelentősen több kisemlőst fogtunk, mint fürjtojással (Purger et al. 2008). Feltételezzük, hogy ezért a gyurma szaga a felelős, ezért a következő évben (2006) a valódi tojások meszes héját utánozva mésztartalmú festékbe mártottuk a gyurmatojásokat. De ezek a tojások, nem hogy kevésbé, hanem jobban vonzották a kisemlősöket, mind a talajfészkekhez, mind a csapdákba. Végül (2010) gumi réteggel bevont gyurmatojásokat teszteltünk. Az ilyen tojást is tartalmazó fészekaljak túlélése hasonló volt a csak igazi tojásokat tartalmazó fészekaljakéhoz, tehát a feltevésünknek megfelelően, a gumi bevonat csökkentette a gyurma természetellenes szagát, így a további fészakaljpredációs kutatásokban mind a natúr, mind a festett gyurmatojások helyett inkább azok gumi réteggel történő bevonását javasoljuk. A műfészkek túlélését azonban nem csak az alkalmazott tojástípus befolyásolhatja, hanem az emberi zavarás is, aminek a költési sikerre gyakorolt hatásáról igen ellentmondásos véleménnyel vannak a kutatók (Major 1990), akár talaj-, akár bozótfészekről legyen szó. Ezért 2010. májusában és júniusában mesterséges talajés bozótfészkek alkalmazásával vizsgáltuk, hogy a fészkek gyakori látogatásából adódó emberi zavarás hogyan befolyásolja a fészekaljak túlélését? A fészekaljpredáció mértéke nem függött a hónaptól (május, illetve június), sem a zavarástól (naponta ellenőrzött, illetve csak a kísérlet utolsó napján ellenőrzött fészkek), de azok együttes hatásától, valamint a fészkek típusától (talaj-, illetve bozótfészkek) igen. A hónap és a zavarás közt adódott szignifikáns interakció azt jelenti, hogy a két hónapban zavarás hatására ellentétesen változott a fészekaljpredáció mértéke: májusban csökkent, júniusban pedig nőtt vagy nem változott. A talajfészkek jelentősen nagyobb arányban predálódtak, mint a bozótfészkek, valamint eltérő predátorok fedezték fel azokat. A predátor közösségek összetétele nem változott zavarás hatására, azonban aktivitásukra kihatott az időjárás, ugyanis napos időben magasabb volt a fészekaljpredáció mértéke. A valódi fészkek napi ellenőrzését lehetőség szerint kerülni kell, mert az ezzel járó zavarások befolyásolják a fészkek túlélési esélyeit, akár negatívan, akár pozitívan. Az emberi zavarás hatásának vizsgálata azért is fontos, mert a növekvő urbanizáció következtében egyre több madárfaj költözik be a városokba, ahol sokkal nagyobb zavarásnak vannak kitéve, mint természetes élőhelyükön. Ezért városi környezetben folytattuk vizsgálatainkat. 2008 és 2009 áprilisában és júniusában az európai városok egyik leggyakoribb fészkelői, a fekete rigók (Turdus merula) potenciális költési sikerét vizsgáltuk mesterséges bozótfészekek segítségével, melyeket a kertet körülzáró, borostyánnal benőtt falra, valamint bokrokra helyeztük. A műfészkek túlélési esélye áprilisban mindkét évben nagyobb volt, mint júniusban, de szignifikáns eltérés csak 2008-ban volt. A falon lévő borostyánba (Hedera helix) kihelyezett fészkek magasabban voltak, mint a bokrokon lévők, ennek ellenére hasonló mértékben predálódtak, tehát a fészkek elhelyezkedése nem befolyásolta azok sikerességét. Míg 2008-ban nem volt szignifikáns eltérés a fürj- és gyurmatojások predációja között, addig 2009-ben jelentősen több fürjtojás károsodott (többnyire eltűnt), mint gyurmatojás (Kurucz et al. 2010). Annak érdekében, hogy kiderítsük vajon a műfészkekkel kapott eredményeink mennyire tükrözik a valódi fészkek sikerességét, egy összehasonlító vizsgálatot végeztünk szintén városi környezetben, ahol a potenciális fészkelő területeket (parkok, terek, házak közti zöld területek) végignézve kerestünk fekete rigó fészkeket és mind ezek, mind pedig a közelükbe épített mesterséges bozótfészkek sorsát is nyomon követtük. Több fekete rigó fészek ment tönkre, mint amennyi sértetlen maradt. A megfigyelt fekete rigó fészkekben a lerakott tojások több, mint fele nem kelt ki, ennek ellenére a kikelt fiókák csaknem mindegyike sikeresen elhagyta a fészkeket. A lerakott tojások túlnyomó része a madárszülők fészekelhagyása miatt, kisebb részük pedig predáció, vagy sterilitás miatt nem kelt ki. A fiókák pusztulásának fő oka pedig a predáció volt és csak kisebb arányban a szülői elhagyás, ami gyakoribb a kotlási idő alatt, mint a fiókák kikelését követően (Snow 1955). Az általunk vizsgált fekete rigó fészekaljak és a kihelyezett mesterséges bozótfészkek túlélési esélye megegyezett. Azonban szem előtt kell tartani, hogy a műfészkek predációs ráta mérésére alkalmasak, költési sikert azonban nem mutatnak. A fészekaljpredációs tanulmányok sokféle ellentmondó eredménye feltehetően lokális hatások következménye (Bayne et al 1997, Weidinger 2009), mivel a vizsgálati terület gyakran csupán egy-két predátor vadászterületére esik. Az egyes területek különböző fészkelő madár-, és predátor közösségei pedig eltérően reagálnak egyes hatásokra (Vacca & Handel 1988, Cresswell 1997, Burke et al. 2004, Ludwig 2010).