Search
Now showing items 1-10 of 83
Huszonöt év az Erzsébet Tudományegyetemi Orvostudományi Kar multjából
A harmadik magyar Tudományegyetem létesítésének kérdése 1876-ban merült fel, amikor a pozsonyi jogakadémia és Pozsony szab. kir. város törvényhatósága azzal a kéréssel fordult a kormányhoz, hogy a két fakultásos jogakadémia ...
A Magyar Kir. Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Kara Hallgatói Ifjúsági Körének munkajelentése az 1939-40. évről
Hittudományi Karunk Ifjúsági Köre ez évben is igyekezett tőle telhetőleg megfelelni azon követelményeknek, amelyek a Kör által kitűzött célok megközelítésére alkalmasak voltak. Az alábbi elnöki jelentés részletesen beszámol ...
A Toldy-kör a Pozsonyi Egyetemért
A pozsonyi Toldy-kör 1908. évi március hó 31-én ismét bebizonyította, hogy törekvéseit a pozsonyi polgárság egyeteme osztály, rang és felekezeti külömbség nélkül nemcsak hogy megérti, hanem munkásságának osztályosa is óhajt ...
A Pécsi M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem Kisebbségi Intézetének működése
Mielőtt a Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet célkitűzéseit és működését bemutatnám, úgy érzem, néhány szóban meg kell világítanom magának a kisebbségi kérdésnek jelentőségét.
Báró Eötvös József a nemzeti eszmét a XIX. ...
A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Könyvtárának ügyviteli szabályzata
Az egyetemi könyvtár célja elsősorban, hogy megszerezze és az egyetem tanárai, valamint hallgatói számára lehető könnyen hozzáférhetővé tegye a különböző tudományok szakszerű művelésére szolgáló irodalmi termékeket. ...
A pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet munkája
A pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézetet, miként a csonkaország másik három egyetemének kisebbségi intézeteit is a kisebbségi kérdés rendkívüli jelentőségének világos felismerése hívta életre.
Egyetemi útmutató 1915/16. tanévre: A pozsonyi m. kir. Erzsébet-tudományegytem joghallgatói és szigorlói részére
Jelen füzetke czélja az, hogy a legpontosabb útbaigazításokkal szolgáljon különösen azon joghallgatók részére, akik elösször lépnek az Egyetem kötelékébe és a beiratkozásuk alkalmával kapott tanulmányi fegyelmi és ...
Visszapillantás a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karának húsz éves történetére (1923-1943.)
Az Alapító-levéllel kapcsolatban megjelent kultuszminiszteri irat szerint „A Kormányzó Úr Ő főméltósága 1923. február 8-án kelt elhatározásával a kultuszminiszter előterjesztésére engedélyezte, hogy a m. kir. Erzsébet ...
Emlékezés Velits Dezsőről: A M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszékének megnyitó előadása Pécsett, 1924. október hó 20-án
Minden emberi közület, mely elődeinek értékeit veszni engedi, olyan, mint az a kertész, mely fejlődésre váró csemetéjének éltet adó gyökereit hagyja gondozatlanul.
Ilyen kertész a pécsi egyetem orvoskari tanártestülete ...
A Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet-Tudományegyetemen ideiglenesen alkalmazott tanulmányi, fegyelmi és leczkepénz szabályzat
A pozsonyi m. kir. tudományegyetem szervezetéről, tanulmányi és vizsgarendjéről szóló s az 1914. julius 25-én kelt legfelsőbb elhatározással jóváhagyott szabályzat 75. §-a alapján, főtartalma szerint azonos a budapesti m. ...