A beismerő vallomás fonákja és színe- a kényszertől a konszenzusig

Abstract

A beismerő vallomás központi szerepet tölt be a büntetőeljárásban, a bizonyításban. A középkorban a beismerő vallomást a „bizonyítékok királynőjének” tekintették, amelyhez az esetek legnagyobb részében nem mindig a legtörvényesebb módszerrel jutottak. A beismerő vallomásból „trónfosztott királynő” lett, azonban az új Be. ismét a fejére tette a koronát. Akadályt jelentett/jelent a beismerő vallomás mindenáron és mindenfajta eszközzel való megszerzésében egyrészt a kényszervallatás büntetendőségének bevezetése, másrészt a bizonyítási tilalmak háromféle módon (bűncselekmény elkövetésével, más tiltott módon, és az eljárási résztvevők eljárási jogainak lényeges sérelmével) beszerzett bizonyítási eszközök kizárása. Mind a kényszervallatás, mind pedig a bizonyítási tilalmak három fajta módszerének alkalmazása a büntetőeljárásban résztvevő hatóságok tagjainak tevékenységéhez köthetőek. A A beismerő vallomás melyike tekinthető fonáknak és melyik a színének? Melyik módszerrel megszerzettet zárjuk kik a bizonyítékok köréből, melyiknél lehet megállapítani, hogy a terhelt valódi, befolyástól mentes akaratát tükrözi?