Perplexive Perspectives, Distorted Discourses: A Rhetorical Approach to Agency, Focalization, and Unreliability in Cinematic Fiction

Abstract

Disszertációmban a narratív reprezentáció logikájának retorikai értelmezésére teszek kísérletet, középpontba állítva a film technológiai médiumát. Ehhez az elbeszéléselmélet néhány neuralgikus pontjának vizsgálatát állítom fókuszba, főként a perspektiváció és karakternarráció stratégiáinak összemosását, ezen belül is a szubjektív perspektívák, a torzított érzékelés és a megbízhatatlan elbeszélő reprezentációját illető fogalmi zavarokat. Dolgozatom címének jelzői egyszerre utalnak ezen retorikákat problematizáló művekre (torzítva érzékelő karakterek, hazug narrátorok) és az azokat övező elbeszéléselméleti félreértésekre. Feltárom a narratológiai diskurzusban megjelenő ellentétes álláspontok főbb okait, amellett érvelve, hogy egy alapvető megkülönböztetés – a (filmes) narráció technikai és retorikai aspektusainak - helytelen felfogásából fakadnak. A narratív reprezentációt és az alapvető narratológiai fogalmakat illető felfogásomat Richard Walsh és James Phelan munkáinak közvetett hatása és közvetlen gondolatmenetei orientálják. A filmes diskurzus jellemzése során elbeszéléselméleti modellem megalkotásakor e két szerző munkái mellett a klasszikus (strukturalista) narratológia felbecsülhetetlen értékű eredményeire (Gérard Genette, Seymour Chatman), a kognitív/konstruktivista megközelítések szigorú megfigyeléseire (David Herman, Ansgar Nünning, Monika Fludernik, David Bordwell, Edward Branigan) és a nem-természetes narratológia nemzetközi trendjének friss szemléletére (Brian Richardson, Stefan Iversen, Henrik Skov Nielsen, Per Krogh Hansen, Jan Alber) is támaszkodom. A perspektiválás kérdéskörének bemutatásakor legfőbb példatáram Janisch Attila Másnap című alkotása, a megbízhatatlan elbeszélés elméleti újragondolását pedig többek között a filmnarratológia egyik állatorvosi lovának, Hitchcock Rémület a színpadon című filmjének segítségével végzem el.