Molekuláris biomarkerek vizsgálata oro-faringeális daganatokban. Állatkísérletes és humán molekuláris epidemiológiai vizsgálatok

Abstract

A szájüregi (oro-faringeális) rák pontos meghatározása a szakirodalomban is vitatott. Szájüregi rákon a betegségek nemzetközi osztályozása (BNO) szerint az ajak, a szájüreg és a garat C00-C14 kódszámokkal megjelölt (rosszindulatú) daganatait értjük. Nem sorolják az oro-faringeális daganatok közé a tonzillák (C09), gége (C32), orrüreg (C30), sinusok (C31), valamint a nyálmirigyek (C07- C08) daganatait, amelyek a száj-garatüregi (oro-faringeális) daganatokkal együtt a fej-nyaki daganatok csoportját alkotják. A oro-faringeális daganatok kiemelt területét képzik az onkológiai kutatásoknak. Az aktualitást a daganatos megbetegedések abszolút értékben is nagy száma, és az is igazolja, hogy arányaiban is nő mind a férfiak, mind a nők körében. Magyarország európai viszonylatban is vezető helyen van a fej-nyaki daganatok okozta halálozási statisztikákban (16/100000 lakos, 28/100000 ffi., 4,5/100000 nő halálozás), és az elmúlt években ez a tendencia nem változott. A magyarországi össz-daganatos halálozás 2004-ben 34456 fő volt (19500 ffi, 14956 nő). A szájüregi daganatok száma 1975 és 1999 között 250%-kal nőtt, az elmúlt négy évben is újabb 15% az emelkedés, valamint 2004-ben 1690 fős halálozást jelentettek (KSH). A Nemzeti Rákregiszter szerint 2000 és 2005 között 18998 új oro-faringeális megbetegedést jelentettek Magyarországon. Magyarországon az erőfeszítések ellenére a helyzet nem javul. A gyakori késői orvoshoz fordulás miatti megkésett felismerés korlátozza a hatékony beavatkozás esélyeit. Annak ellenére, hogy a fej-nyaki tumoros folyamatok java része laphámkarcinóma, szövettanilag jól osztályozható, kidolgozott sugár-, kemoterápiás és műtéttani protokoll áll rendelkezésre, a kezelésbe vett betegek túlélése sem változott utóbbi évtizedek alatt (szájüregi rákok esetén ez kevesebb, mint 50%). Ezért a leghatékonyabbnak a különböző prevenciós szintek alkalmazása látszik, így a primer prevenció, ami a morbiditást és a következményes mortalitást is csökkenteni képes. Olyan hatékony, új molekuláris epidemiológiai biomarkerek alkalmazása tűnik célszerűnek, amelyek a morfológiai diagnózis előtt már pozitívak lehetnek és így a daganatkialakulás kockázatának jelzésére alkalmasak. Ilyenek a különböző kulcs onko/szuppresszor gének expressziójának változásai is. A daganatok kialakulása szükségszerűen kiterjedt onko- és szuppresszor génkaszkádot involvál, ezért célszerűnek tűnt a folyamatban résztvevő egyes kulcsszerepet játszó onko/szuppresszor gének vizsgálata korai behatároló biomarkerként a primer és a tercier prevencióban. Az általunk kiválasztott három gén, a c-myc, a Ha-ras és a p53, kulcsgén volt.