Tanulmányok a 19-20. század neveléstörténetének köréből : Neveléstörténet – Művelődéstörténet I.
View/ Open
Author
Maisch, Patrícia
Pusztafalvi, Henriette
Takács, Zsuzsanna Mária
Metadata
Show full item recordAbstract
Maisch Patrícia – Pusztafalvi Henriette – Takács Zsuzsanna Mária (szerk.): Tanulmányok a 19-20. század neveléstörténetének köréből : Neveléstörténet – Művelődéstörténet I. MTA Pécsi Területi Bizottsága, Pécs, 2024 (ISBN 978-963-7068-20-1) |
A MTA PAB Neveléstörténeti Munkabizottságának jelen kötetével egy régi álom megvalósulását tartja jelen pillanatban csak virtuálisan kezében a kedves Olvasó, hiszen ezzel indul útjára az a sorozat, amely a Dél-Dunántúlon élő kutatók, valamint a hozzájuk kötődő, de az ország más területein működő, nevelés- és művelődéstörténettel foglalkozó oktatók, kutatók, doktorhallgatók írásait tartalmazza. Sorozatunk ezért is viseli a Neveléstörténet – Művelődéstörténet címet, hiszen a két terület szorosan összekapcsolódik, nem választható el élesen egymástól, valamint ezáltal egy-egy terület tágabb megismerését nyújthatja az Olvasók számára. Jelen kötet tematikai sokszínűsége is ezt mutatja számunkra, hiszen találhatunk gyógypedagógiához kapcsolódó helytörténeti kutatást, betekinthetünk Pósa Lajos Erzsébet királynéhoz kapcsolódó írásaiba, valamint felfedezhetjük az orvosképzésben, a bőrgyógyászati oktatásnál használt mulázsok történetét is. Olvashatunk a magyar „nőkép” értelmezéséről, majd egy sajtótörténeti kutatást, de megismerhetjük a pártideológia hatását az óvónők életében és az egyetemi oktatók művészeti tevékenységét a debreceni egyetemen, valamint szó esik az iparoktatás múltjáról is. A kötetnek ezen jellegét szeretnénk a jövőben is megtartani, hogy bemutathassuk az érdeklődők számára azt a sokoldalú kutatói munkát, amelyet a személyes kíváncsiság visz mindig előre.