A kritika dialektikája

Abstract

Blandl Borbála – Boros Bianka – Czétány György – Goda Mónika – Grósz Eszter Kővári Sarolta – Weiss János: A kritika dialektikája. Áron Kiadó, Budapest 2022 | ISBN 978-615-6130-13-6 | A kötet az MTA-PTE Kritikai Tanulmányok Kutatócsoport programjában készült. A kötet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Mecenatúra pályázatának támogatásával jelent meg. | Felelős kiadó: Áron László --- Miért érdekel bennünket a „kritika”? És mi az, ami érdekel bennünket, ha a kritika lényegére kérdezünk rá? E kérdések megválaszolását természetesen el kell halasztanunk; de talán termékenyebb, ha ebben az előzetes megjegyzésben a cím másik szaváról mondunk valamit. A kötet címében szereplő „dialektika” (most) kettős jelentéssel rendelkezik: egyrészt a kritika elméletéhez szeretnénk adalékokat szolgáltatni (s ez azt jelenti, hogy a kritika megalapozására kérdezünk rá); másrészt a „dialektikát” a kritika önmaga ellentétébe való átcsapásaként értelmezzük: jelenti a kritika veszélyeztetését, integrálódását és kioltódását. Könyvünk az MTA-PTE Kritikai Tanulmányok Kutatócsoport öt éves munkájának zárókötete. A támogatásért köszönetet mondunk a Mecenatúra pályázatnak, a TKI-nak, és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. | A „kritika” szavunk a görög krinein igéből származik, amelynek jelentése: szétválasztani, elkülöníteni, dönteni, ítéletet alkotni, panaszt emelni. Ezt a szócsaládot először minden bizonnyal a jogi szférában alkalmazták. „Itt szükség volt a megkülönböztető képességre, az értelemre és az ítélőerőre, valamint egy vitatott tárgyra, amelyet vagy egy elkötelezett állásfoglalással vagy a bírói függetlenség perspektívájából lehetett megközelíteni.” De ezzel szinte egy idős (illetve ezzel összefonódott) a szócsaládnak egy másik, nagyon korai használata, amely a szövegek autentikusságának vizsgálatára, valamint a vélt szövegértelem meghatározására vonatkozott. Mindenesetre az antikvitásban ez a szó (vagy szócsalád) nem kapott átfogó jelentést; erre majd csak az újkorban került sor. „A 17. századtól lehet a »kritika«-fogalom alkalmazását a diszciplínáris határokon átnyúlóan is bizonyítani, ennek eredményeként jött létre az általánosan szóhasználat.” Ez a fejlemény csúcsosodik ki 1752-ben, amikor Henry Fielding ezt írja: „A kritikus – mint az ember, egy olyan elnevezés, amely az egész emberi nem minden egyedére vonatkoztatható.” De az általánosodás nyitánya talán mégis Pierre Bayle 1720-ban megjelent Dictionnaire Historique et Critique cimű műve volt. Itt kapott a kritika elöször olyan jelentést, amely túl ment az önmagában vett vizsgálatán, és a szövegben szóba került realitásra irányította rá a figyelmet. „Így a kritika-fogalom történetében elöször lesz valami más, mint szövegek, és ezek értelme a kritika tárgyává.”