Az Év Levéltára 2020: A 2021. április 13-án tartott konferencia előadásai
Abstract
A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2012-ben alapította Az Év Levéltára díjat, amelynek kiosztására a Nyitott Levéltárak országos programsorozat keretében került sor. A díjat 2012-ben Budapest Főváros Levéltára, 2013-ban a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár, 2014-ben a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára, 2015-ben az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, 2016-ban az MNL Veszprém Megyei Levéltára, 2017-ben az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára, 2018-ban Vác Város Levéltára, 2019-ben az MNL Vas Megyei Levéltára nyerte el. A 2020. évi Az Év Levéltára díj nyertese, a felsőoktatási levéltárak közül elsőként, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltár lett. A 2003-ban alakult – levéltári szempontból – fiatal intézmény az elmúlt másfél évtizedben meghatározóvá vált nemcsak a felsőoktatási levéltárak között, hanem szakmai munkájával, kiadványaival, konferenciáival is bizonyította, hogy helye van a legjobb hazai levéltári intézmények sorában. A PTE Egyetemi Levéltár beágyazottsága az egyetemi életbe, kutatásba kiemelkedő, amit nagyszerűen bizonyított a pécsi egyetemalapítás 2017. évi, 650. évfordulója kapcsán megtartott rendezvényeivel és publikált kiadványaival. Az MLE 2018. évi pécsi vándorgyűlése sikeres megrendezésében is elévülhetetlen érdemei voltak a Levéltárnak, amely intézmény 2019-ben, majd a pandémia által nehezített 2020-as évben is kiemelkedő színvonalon nyújtotta szolgáltatásait. Az elmúlt fél évtizedben elvégzett nagyszerű munkát méltán jutalmazza Az Év Levéltára díj! Kívánok a Levéltár munkatársainak, használóinak az elkövetkező években, évtizedekben is hasonló sikereket!