Az ötvenhatos forradalom színpadra állításai. 1956 színházi és drámairodalmi reprezentációi a rendszerváltás után
Abstract
Disszertációmban az emlékezet, a történelem és a múltfeldolgozás fogalmi összefüggéseinek figyelembe vételével azt vizsgálom, hogy a rendszerváltás utáni magyar színház és dráma milyen emlékezéstechnikák, történelemszemlélet és színházi kifejezőeszközhasználat segítségével tud hozzájárulni az ötvenhatos forradalom emlékezetének feldolgozásához. Az emlékezetkutatási szakirodalom és a (színházi) múltfeldolgozás témakörében íródott teoretikus munkák alapján ezzel összefüggésben az egyik fő következtetésem az, miszerint a múlttal való kiegyezéshez a dialogikus emlékezetmodellt (Assmann) követő színpadi művek mutatkoznak a legalkalmasabbnak. Ezen darabok ugyanis „ugyanazt a traumatikus örökséget két vagy több szempontrendszer integrálása révén szemlél[ik]” (Assmann, 2012), felmutatják az egymásnak ellentmondó emlékek sokféleségét (Assmann, 2016), s ezáltal teszik lehetővé a múlttal való szembenézést, annak feldolgozását. Ennek megfelelően – az elméleti bevezető fejezetet és ötvenhat rendszerváltás előtti művészi reprezentációinak áttekintését követően – a dolgozatom legterjedelmesebb részét képező esettanulmányokban a dialogikus emlékezetmodellt követő színpadi művek vizsgálatával foglalkozom. Esettanulmányaim interdiszciplináris megközelítésben tárgyalják az ötvenhatos forradalmat tematizáló előadásokat, drámákat: a színházelmélet mellett felhasználják az emlékezetstúdiumok, a történettudomány, a narratív történetfilozófia és a pszichológia fogalmait, belátásait is.