| dc.description.abstract | Szerző: Rákosi Viktor (1860-1923) | Cím: Utazás a Holdba | Alcím: és egyéb történetek| Illusztrátor: Mühlbeck Károly | Megjelenés: Singer - Wolfner, Budapest, 1914. 126 o. .:. A karakterfelismertetett szöveget javította és a digitális változatot készítette: Ambrus Attila József! (ambrusa@lib.pte.hu) [2020. július 19.] .:. --- A maga idejében, a XIX. és XX. század fordulójának tájékán Sipulusz álnéven rendkívül népszerű, de egyes (magyar történelmi korokban játszódó) művei által máig ismert szerző sok kötetnyit jelentetett meg rövidebb, humoros írásaiból is. Ezekből is válogatta a korabeli kiadó ennek az ifjúságnak szánt könyvnek a darabjait, s illusztráltatta őket az akkor már a legjelesebb rajzolóművészek közé tartozó Mühlbeck Károllyal. Néhány cím a történetek közül: A török császár borbélya, Hogyan aprított föl engem Krausz bácsi?, Mire való a budai Alagút?, Szegény embernek gazdag kutyája, Az újságáruló asszony álma, Az okos majom, Levél a Jézuskához, Az oroszlán megtraktálása. A kötetet kiegészítésül egy-egy elbeszélés zárja a Rákóczi-szabadságharc korából és az 1848-49-es időszakból. Egész oldalas illusztrációkkal. | (Részlet a könyvből) Levelet kaptam egyszer a nagybátyámtól, hogy leesett hó, zuzmarásak a fák, fagy a Balaton, fehér a Badacsony s fűtik már a kastély kertre nyíló szobáját. Menjek le telet nézni. Le is mentem az írás vétele után rögtön. Egy este, vidám családi vacsora után szobámba vonultam. A kályha meg volt repedve és iszonyú füst csapódott arcomba, mikor beléptem. Kinyitottam az ablakot. Szépen sütött a hold s a fehér földre cifra alaku árnyakat vetettek a fák. Néha egy a hótól megterhelt faág letörött, különben csendesség uralkodott. A melegség és füst bolondul tódult kifelé s helyette beömlött a hideg. Csipogás ütötte meg a fülemet és holmi kis madárkarmok sűrű kopogása. A széles ablakdeszkára néztem. Három rongyos, kopott, tépett, sovány veréb ugrált ott, összefogózkodva. A látvány: három bolond veréb, oly érdekes és rémes volt egyúttal, hogy közelebb léptem. Amint megláttak, nem rebbentek el, hanem egyenesen a vállamra szálltak. Barátságosan dörzsölték kezemhez hideg, kis orrukat s a lámpás alá kucorogtak. Egyszerre a legnagyobbik föláll, nagyot nyújtózkodik, és megszólal. Igenis, megszólalt. Máig sem tudom, hogy én értettem a verébnyelvet, vagy ő tanulta meg az embernyelvet, elég az hozzá, hogy kitünően megértettük egymást. A veréb tehát megszólalt... | hu |
