A gazdasági felzárkózás növekedéselméleti összefüggései

Abstract

Az értekezés a gazdasági növekedés és a gazdasági felzárkózás elméleti kérdéseivel foglalkozik. Az 1980-as évek második felétől a gazdasági növekedés újra a makroökónómiai elemzések középpontjában áll. Az 1960-as évek végétől fellángoló keynesiánus-monetarista viták, majd az 1970-es évek válságokkal teli időszakai és a kibontakozó racionális várakozások hipotézisének irányzata mellett a növekedéselméleti kérdések háttérbe szorultak. Perifériális jelentőségűek voltak mind a makrogazdasági kutatásokban, mind az egyetemi oktatásban. Közel 20 évre tehető „szunnyadás" után azonban a gazdasági növekedés elmélete újra virágkorát éli. A növekedéselmélet reneszánsza új irányzatok megjelenését (az endogén növekedéselmélet) és a korábbi növekedési modellek (a Solow-modell) sokkal kifinomultabb és precízebb elemzését egyaránt magával hozta. Sor került az alapvető neoklasszikus modell kiegészítésére, modernizálására is. Legalább ilyen fontosnak tekinthető a végbement szemléletváltozás. A korábbi évtizedekben a makroökonómusok figyelme alapvetően a rövid távon jelentkező problémákra irányult, mint például az üzleti ciklusok szabályozására vagy az infláció és munkanélküliség közötti kapcsolatra. Ha viszont a kormányzat akár csak szerény mértékben is, de képes kedvező hatással lenni a gazdasági növekedés ütemére, akkor az sokkal jelentősebb következménnyel jár az életszínvonal alakulására, mint amit a gazdaság „finom szabályozására", a konjunkturális ingadozás csillapítására koncentráló politika elérhet. A mai szemléletben ezért „A gazdasági növekedés a makroökonómiának az a területe, amely igazán számít." (Barro-Salai-i Martin (1995) 5.0.) A magyar gazdaságot jelenleg magas ütemű növekedés jellemzi, s úgy tűnik 1997-től kezdődően megindult a gazdasági felzárkózás. Mindennek ellenére a közelmúlt hazai szakirodalmában viszonylag kevesebb figyelem fordult a gazdasági növekedés és felzárkózás esélyeinek, lehetőségeinek a növekedéselméleti összefüggések keretében történő elemzésére. Ezt azonban egyáltalán nem tartom meglepőnek. Az elmúlt évtizedben az ország a gazdasági átalakulás gyötrelmes időszakát élte át. A gazdasági transzformációval együtt járó sajátos problémák, a fizetési mérleg gondok, az integrációs kérdések, vagy az infláció és a költségvetési deficit okozta bonyodalmak következtében a szakértői elemzések érthetően a rövid távú, azonnali megoldást sürgető problémák felé irányult Az értekezés keretében a gazdasági növekedés és felzárkózás témakörét a növekedéselméleti összefüggésekre támaszkodva elemeztem. Alapvetően a növekedést befolyásoló fundamentális tényezőket vizsgáltam, s nem fordítottam figyelmet azokra a területekre (pl. a fizetési mérleggel vagy az antiinflációs politikával kapcsolatos problémákra), amelyek a növekedésre rövid távon rendkívül fontos hatást gyakorolhatnak. Ezeknek a témáknak az alapos elemzése messze túlmutatott az értekezés keretein. Az alapvető célkitűzésem az volt, hogy a modern növekedéselméletre támaszkodva olyan elméleti összefüggéseket fogalmazhassak meg, amelyek hasznos iránymutatásul szolgálhatnak a gazdasági felzárkózást megvalósítani szándékozó ország számára. Melyek azok a tényezők, amelyeket a modern elmélet fundamentálisnak tekint a növekedési folyamatban? Mi okozza az egyes gazdaságok között meglévő pregnáns jövedelmi különbségeket? Mennyi időt vesz igénybe a felzárkózási folyamat, és hogyan alakul eközben a GDP növekedési üteme? Szükséges feltétele-e az államadósság lefaragása a gazdasági felzárkózásnak? Ezek azok a problémák, amelyeknek elemzését a disszertáció keretében bemutatom.