A gazdasági felzárkózás növekedéselméleti összefüggései
Abstract
Az értekezés a gazdasági növekedés és a gazdasági felzárkózás elméleti kérdéseivel
foglalkozik. Az 1980-as évek második felétől a gazdasági növekedés újra a
makroökónómiai elemzések középpontjában áll. Az 1960-as évek végétől fellángoló
keynesiánus-monetarista viták, majd az 1970-es évek válságokkal teli időszakai és a
kibontakozó racionális várakozások hipotézisének irányzata mellett a
növekedéselméleti kérdések háttérbe szorultak. Perifériális jelentőségűek voltak mind
a makrogazdasági kutatásokban, mind az egyetemi oktatásban. Közel 20 évre tehető
„szunnyadás" után azonban a gazdasági növekedés elmélete újra virágkorát éli.
A növekedéselmélet reneszánsza új irányzatok megjelenését (az endogén
növekedéselmélet) és a korábbi növekedési modellek (a Solow-modell) sokkal
kifinomultabb és precízebb elemzését egyaránt magával hozta. Sor került az alapvető
neoklasszikus modell kiegészítésére, modernizálására is. Legalább ilyen fontosnak
tekinthető a végbement szemléletváltozás. A korábbi évtizedekben a
makroökonómusok figyelme alapvetően a rövid távon jelentkező problémákra
irányult, mint például az üzleti ciklusok szabályozására vagy az infláció és
munkanélküliség közötti kapcsolatra. Ha viszont a kormányzat akár csak szerény
mértékben is, de képes kedvező hatással lenni a gazdasági növekedés ütemére, akkor
az sokkal jelentősebb következménnyel jár az életszínvonal alakulására, mint amit a
gazdaság „finom szabályozására", a konjunkturális ingadozás csillapítására
koncentráló politika elérhet. A mai szemléletben ezért „A gazdasági növekedés a
makroökonómiának az a területe, amely igazán számít." (Barro-Salai-i Martin (1995)
5.0.) A magyar gazdaságot jelenleg magas ütemű növekedés jellemzi, s úgy tűnik 1997-től
kezdődően megindult a gazdasági felzárkózás. Mindennek ellenére a közelmúlt hazai
szakirodalmában viszonylag kevesebb figyelem fordult a gazdasági növekedés és
felzárkózás esélyeinek, lehetőségeinek a növekedéselméleti összefüggések keretében
történő elemzésére. Ezt azonban egyáltalán nem tartom meglepőnek. Az elmúlt
évtizedben az ország a gazdasági átalakulás gyötrelmes időszakát élte át. A gazdasági
transzformációval együtt járó sajátos problémák, a fizetési mérleg gondok, az integrációs kérdések, vagy az infláció és a költségvetési deficit okozta bonyodalmak
következtében a szakértői elemzések érthetően a rövid távú, azonnali megoldást
sürgető problémák felé irányult
Az értekezés keretében a gazdasági növekedés és felzárkózás témakörét a
növekedéselméleti összefüggésekre támaszkodva elemeztem. Alapvetően a növekedést
befolyásoló fundamentális tényezőket vizsgáltam, s nem fordítottam figyelmet azokra
a területekre (pl. a fizetési mérleggel vagy az antiinflációs politikával kapcsolatos
problémákra), amelyek a növekedésre rövid távon rendkívül fontos hatást
gyakorolhatnak. Ezeknek a témáknak az alapos elemzése messze túlmutatott az
értekezés keretein.
Az alapvető célkitűzésem az volt, hogy a modern növekedéselméletre támaszkodva
olyan elméleti összefüggéseket fogalmazhassak meg, amelyek hasznos iránymutatásul
szolgálhatnak a gazdasági felzárkózást megvalósítani szándékozó ország számára.
Melyek azok a tényezők, amelyeket a modern elmélet fundamentálisnak tekint a
növekedési folyamatban? Mi okozza az egyes gazdaságok között meglévő pregnáns
jövedelmi különbségeket? Mennyi időt vesz igénybe a felzárkózási folyamat, és
hogyan alakul eközben a GDP növekedési üteme? Szükséges feltétele-e az
államadósság lefaragása a gazdasági felzárkózásnak? Ezek azok a problémák,
amelyeknek elemzését a disszertáció keretében bemutatom.