Óvoda és kisebbségi gyerekek. Óvodapedagógus hallgatók és gyakorló óvodapedagógusok Magyarországon és Írországban.

Abstract

Minden olyan tanulást, amely révén a bekövetkező viselkedésváltozás társas kölcsönhatások, szociális interakciók következtében alakul ki, szociális tanulásnak nevezünk. A szociális tanulás folyamatában az egyének olyan tudásra, képességekre és állapotokra tesznek szert, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy különböző csoportoknak és a társadalomnak többé-kevésbé hasznos tagjaivá váljanak. A gyermek szocializálódását elősegíteni – ez a pedagógia és benne az óvodapedagógia egyik fő feladata. A nevelési intézmények, így az óvoda közössége is multikulturális közösség, nemcsak az etnikai, kisebbségi sokszínűséget jelenti, hanem a nemi, életkori, különböző vallású és szociális hátterű családok közösségét, a különböző fizikai, valamint szellemi képességek, adottságok együttesét is. A pedagógusok többsége helyesli a multikulturális nevelés szükségességét, de nincs még konszenzus abban a tekintetben, hogy mely irányzat a legmegfelelőbb a célok elérésére. Különböző elméleti háttérre, filozófiákra alapozva eltérő irányzatok tűnnek elfogadhatónak. Sleeter és Grantkutatásai szerint az öt legjelentősebb irányzat a következő: a) a hátrányos helyzetűek és a kulturálisan különbözők nevelése; b) az emberi kapcsolatok; c) az integrált csoport curriculum; d) a multikulturális nevelés; e) a multikulturális és rekonstruktív nevelés. Bármely irányzatot tartunk is célravezetőnek, a nevelésben érvényesülnie kell az befogadásnak. A befogadó nevelés fogalom hallatán nem ritkán a szociálisan hátrányos rétegekre gondolunk, máskor az etnikai kisebbségek kerülnek a középpontba. Megint máskor a sajátos nevelési igényű vagy speciális megsegítést igénylő csoportokról beszélünk annak ellenére, hogy Magyarországon az etnikai kisebbségeknek, a szociálisan hátrányos helyzetű csoportoknak elkülönített iskolarendszere nem alakult ki. A cél a mindenkire kiterjedő befogadás, az inklúzió megvalósítása a társadalomban, a nevelésben az akadályozottak körében ugyanúgy, mint a hátrányos helyzetű rétegek vagy az eltérő kultúrák csoportjai számára. A nevelési intézménynek – ami egy szocializációs rendszer, s ennek okán benne a külső világ internalizálódása történik meg – alkalmazkodnia kell a kulturális sokszínűség megjelenéséhez. A sokszínű világ egyre inkább megjelenik az óvoda, az iskola mindennapi életében is.