A gliobastoma molekuláris osztályozása
Abstract
Bevezetés. A glioblastoma (GBM) a World Health Organization (WHO) szerinti IV-es grádusú
glioma. A jelenlegi standard műtéti, kemo- és sugárterápia mellett a medián túlélés szerény (12-15
hónap). Verhaak és munkatársai (2010) integrált genomikai és transzkriptomikai elemzések alapján 4
molekuláris GBM alcsoportot különítettek el: klasszikus, mezenhimális, proneurális, valamint a
nemrég visszavont neurális alcsoportot. Azóta további előrelépések történtek a GBM molekuláris
tulajdonságainak feltárása érdekében. Ennek ellenére a betegség terápiájában a mai napig nem történt
jelentős áttörés.
Hipotézis és célkitűzés. Tanulmányunkban feltételeztük, hogy rutin patológiai és molekuláris
módszerekkel klinikai mintákon reprodukálhatóak a fenti tudományos eredmények. Azt vártuk, hogy
formalin-fixált, paraffinba ágyazott (FFPE) mintáink immunhisztokémiával és piroszekvenálással
nyert eredményeit statisztikailag elemezve el tudjuk különíteni a The Cancer Genom Atlas (TCGA)
által javasolt GBM molekuláris alcsoportokat, valamint korrelációt tudunk kimutatni a tumor
molekuláris profilja és biológiai tulajdonságai között. Végső célul pedig azt tűztük ki, hogy egy új,
egyszerűsített molekuláris panel kifejlesztésével segíthetjük majd a tumor prognózisának előrejelzését
és a terápiás döntéshozatalt is.
Anyag és módszer. A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Patológia Osztályán 2000 óta archivált
112 beteg 127 FFPE GBM mintáját használtuk fel. Immunhisztokémiával nyolc markert vizsgáltunk
meg (GFAP, NF-1, EGFR, EGFRvIII, ATRX, P53, IDH-1R132H, CD133). A kapott eredményeket
manuálisan és digitalizált formában értékeltük. Az IDH-1R132H esetében piroszekvenálást is
végeztünk. Eredményeinket statisztikai módszerekkel elemeztük (hierarchikus klaszter analízis, Coxregresszió, Kaplan-Meier analízis, Kruskal-Wallis és Khi-négyzet próba). Ezen kívül a GBM
molekuláris profiljának időbeli szekvenciális változásait megvizsgáltuk egy kisebb, hosszmetszeti
kohortban.
Eredmények. Az IDH-1 státusz tesztelését követően az IDH-1 vad típusú minták jól elkülöníthető
további alcsoportokra voltak oszthatók az EGFRvIII mutációs státusz, majd az NF-1 expresszió kiesés
szerint. A többi markerünk érdemben nem befolyásolta az eredményeket. A klinikai adatok bár
statisztikailag nem szignifikánsan, de tendencia jelleggel határozottan korreláltak az általunk
létrehozott molekuláris alcsoportokkal. A hosszmetszeti kohort szekvenciális mintáiban a molekuláris
alcsoportok fennmaradását figyeltük meg, de még e kevés markerrel is kimutatható klonális evolúció
jeleivel.
Diszkusszió. Elemzésünk megerősítette az IDH-1 mutációs státus meghatározásának jelentőségét,
melyet a WHO 2016-os glioma klasszifikációs revíziója is kiemelt. Azonban munkánk további
molekuláris alcsoport meghatározás klinikai lehetőségét is igazolta. Már három markerrel (IDH-
1R132H, EGFRvIII, NF-1) sikerült a teljes beteganyag 2/3-át alcsoportokba sorolnunk, amelyek
átfedtek a TCGA proneurális, klasszikus és mezenhimális alcsoportjaival. Az alcsoportok arányai is
tükrözték a TCGA eredményeit. A klinikai adatok tendencia jelleggel korreláltak az alcsoport
profilokkal, a korábbi megállapításokhoz hasonlóan. Egy prospektív tanulmányban nagyobb
betegszámmal eredményeink megerősítésére törekszünk, melyet követhet egy molekuláris panel
kialakítása és annak mindennapi klinikai alkalmazása.