Németország helye a déli-sarkvidéki Nap alatt. Az Antarktisz felosztásának kérdése a 20. század első felében, különös tekintettel az 1938–1939-es német Antarktisz-expedíció előzményei, valamint nemzetközi, katonai és gazdasági vonatkozásaira
Abstract
„Egyszóval: senkit sem akarunk háttérbe szorítani, de követeljük saját helyünket a
Nap alatt”1 – jelentette ki 1897-ben az Európán kívüli világ felosztásával kapcsolatban
Bernhard von Bülow német külügyminiszter – 1900-tól kancellár2 – a Reichstag egyik ülésén.
A disszertáció főcíme e híres mondatra utal vissza, amely a Német Császárság kínai
beavatkozásával összefüggésben hangzott el, s amelyben von Bülow határozottan állást
foglalt amellett, hogy az 1871 óta egységes és egyre magasabbra törő Németországot nem
lehet „kisemmizni” – azaz kihagyni a mindinkább gyorsuló ütemű gyarmatosítási
folyamatokból.3 Rögtön szükséges azonban leszögezni, hogy az értekezés nem hagyományos
értelemben vett gyarmati kérdéseket tárgyal, hanem azok egy speciális szegmensével, az
Antarktiszt érintő szuverenitási vitákkal, illetve az azokhoz kapcsolódó tudományos, politikai,
katonai és gazdasági vonatkozásokkal foglalkozik, középpontjában az 1938–1939-es német
Antarktisz-expedícióval. A Bülow-féle idézet azonban – megtoldva a „déli-sarkvidéki”
kifejezéssel – kiválóan jellemzi Németország azon ambiciózus, ám részben elkésett, részben
pedig újrakezdett törekvéseit is, amelyek révén Berlin a távoli déli kontinens, a „fagyasztott
torta” akkor már igen előrehaladott „felszeletelésébe” kívánt beavatkozni a második
világháborút közvetlenül megelőző időszakban.