Az utilitarizmustól az ontikus szabadság felé: a gazdaságfilozófia hagyományostól eltérő értékelméleti és antropológiai megalapozási kísérlete
Abstract
Dolgozatomban egy olyan átfogó narratíva ismertetésére vállalkozom, amelynek keretében az ember ontikus szabadságából fakadó mivolta, valamint az ebből eredő társadalmi-gazdasági folyamatok értelmezhetőbbé és megérthetőbbé válhatnak. Célom tehát nem egy hagyományosnak tekinthető – azaz utilitarista alapokon nyugvó – gazdaságfilozófiai reflexió felvázolása, illetve nem is egy speciális tudományfilozófiai, esetleg módszertani kérdéseket illető vizsgálódás. Sokkal inkább egy szellemiségében a philosophia christiana – jellemzően az elvont fogalmiság és érvelés szempontjából szupraracionális szemlélete – alapján történő gondolatmenet bemutatására vállalkozom. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy munkámban nem kapna helyet néhány elvontabb gondolatmenet és érv.
A disszertációmban fellelhető lényegi elemek a rangsorolás, döntés, értékelés, érték irányából haladnak az ember mivoltának kritikai átgondolása, újraértékelése irányába, ugyanakkor kitérnek az emberi struktúrák, rendszerek, az igazságosság, végül pedig az úgynevezett „horizontális” orientáció témájára abban a reményben, hogy egy viszonylag koherens metanarratívát adva a gazdaságfilozófia sajátos értelmezését mutassák be.
Disszertációmban kimutatom az – ágostoni értelemben vett – önszeretetre épülő és az utilitarista emberkép, erkölcsiség tarthatatlanságát. Amellett érvelek, hogy az ember nem monadisztikus, hanem a szeretet alapján a személyközti viszonyokban kiteljesedni képes létező, mely megállapítás a jelenleg uralkodó gazdasági logikát feje tetejére állítja.
Összességében a munka hozzájárul az alkalmazott filozófián belül egy olyan szemléletű gazdaságfilozófiai megközelítésmód bemutatásához, amely religiózus-tradicionális alapokon igyekszik állni, noha több ponton is bevon a reflexióba olyan, a kurrens filozófiai diskurzusban jelentős szerepet kapó elemet, mint például az angolszász-analitikus hagyomány.