Európai közjog 2.: Elektronikus oktatási segédanyag
View/ Open
Date
2016Author
Horváth, Zsuzsanna
Mohay, Ágoston
Pánovics, Attila
Szalayné Sándor, Erzsébet
Metadata
Show full item recordAbstract
Ezen elektronikus oktatási segédanyag a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
jogászképzésében résztvevő hallgatók számára készült, a tananyag szerzői a kar Nemzetközi- és
Európajogi Tanszékének oktatói közül kerültek ki. A segédanyag célja, hogy segítse az Európai
közjog 2. c. tantárgyra (illetve az Európajog záróvizsgára) történő eredményes felkészülést. A
jegyzet tartalma ennek megfelelően az Európai közjog 2. tantárgy tematikájához igazodik, azzal,
hogy nem tartalmazza az uniós jog közvetlen hatályának és alkalmazási elsőbbségének
(elsődlegességének) kérdését.
A kötelező szakmai törzsanyagot az oktatási segédanyag főszövege képezi, a lábjegyzetek részben
magyarázó jellegűek, részben az anyagban való fokozottabb elmélyülést segítik. Igyekeztünk minél
több internetes linket is elhelyezni az anyagban, ezzel is bátorítva a megfelelő forrásokból
történő további információszerzést. A tananyag technikai szerkesztéséhez nyújtotta
segítségéért a szerzők köszönettel tartoznak Mészáros Orsolya PhD-
hallgatónak.