A japán és magyar onomatopoeiák hangzásséma alapú analízise kontrasztív megközelítésben – különös tekintettel a hangzássémák által leképezett szemantikai tartományokra

Abstract

A nyelvi motiváltságot, illetve a hang(alak)ok szimbolikáját sokféleképpen lehet megközelíteni és kutatni. A hangalak és jelentés közötti közvetlen kapcsolat szubjektív megjelenési formaként is kezelhető, de objektív nyelvi megfigyelések útján is tanulmányozható, univerzális nyelvi elemként, ugyanakkor nyelvspecifikus jelenségként is vizsgálható. Akár nyelveken átívelő, akár egy adott nyelven belüli jelenségként kezeljük, a nyelvi motivált kapcsolatot megragadhatjuk a beszédhangok szintjétől a különböző hangkombinációkból felépülő fonesztémákon át a szavak globális hangzásmintázatáig. A japán és magyar onomatopoetikus kifejezésekkel kapcsolatban — de más nyelvek tekintetében is — elmondható, hogy alaktani szempontból elkülönülnek a szókincs többi részétől, és valamilyen nyelvi funkcióval bíró sajátos szerkezeti szabályszerűségeket mutatnak (Akita–Dingemanse 2019, Benő–Szilágyi 2015, Kadooka 2007). A beszélők (éppen) ezeket a sajátos alaktani szabályszerűségeket követő egészleges struktúrákat használják fel bizonyos jelentéstartalmak és hangulatok nyelvi realizációjában. Munkánkban ezen megállapításokból kiindulva tárgyaljuk a motiváltság témakörét a japán és magyar onomatopoetikus kifejezések hangzásséma alapú analízisén keresztül, mindezt úgy, hogy nem a japán és magyar onomatopoeiákban megtalálható hangalaki motivációkkal kapcsolatos nyelvi adatok korrelációját keressük, azaz az egyes hangokhoz kapcsolódó jelentéseket, vagy a közös alak- és jelentéspárokat, hanem a szavak egészleges struktúrájához kapcsolódó jelentéstartalmakat ragadjuk meg és vetjük össze. Egy olyan nyelvi felfogást követünk, amely szerint a nyelv egy dinamikus és analógiásan szerveződő rendszer, a szavak egészlegesen tárolódnak a mentális lexikonban, a nyelvi rendszer működésében pedig fontos helyet foglalnak el az azonos strukturális vonásokat hordozó hangzássémák. Célunk, hogy bemutassuk a japán és a magyar onomatopoetikus szócsoportra jellemző hangzássémákat (nyelvi mintázatokat) és ezen mintázatok által leképezett szemantikai tartományokat (nyelvi funkciókat), majd ezen attribútumokra támaszkodva ismertessünk első lépésként két olyan nyelvi modellt külön-külön (Nyelvi modell I. – japán és Nyelvi modell II. – magyar) a két nyelvre vonatkozóan, amelyek az onomatopoeiák sajátos hangzássémái és a hozzájuk kapcsolódó jelentéstartományok (pl. tartósság, pillanatnyiság, ismétlődés stb.) alapján szerveződnek (Kutatás I. szint). A kapott két nyelvi modell egy olyan módszertani alapot képez, amelyben a kutatásunk tárgyát képező japán és magyar onomatopoeiák külön-külön a saját nyelvi modellükön belül elemezhetők, ugyanakkor egymással egybevethetők is. Második lépésként a két nyelvi modellben szereplő szemantikai tartományokból kiindulva megrajzolunk egy olyan Kombinált nyelvi modellt, amely az azonos jelentéstartományú japán és magyar hangzássémákat hívatott bemutatni (Kutatás II.szint). Az így kikerekedő japán-magyar onomatopoetikus hangzássémák által közvetített azonos jelentéstartományok mentén szerveződő nyelvi modellen keresztül teremtünk kapcsolatot a japán és a magyar nyelv onomatopoetikus szókincse között, rávilágítva a köztük fennálló rendszerszerű összefüggésekre és explicitálva a köztük lévő hasonlóságokat. A kutatás korpuszát két onomatopoetikus adatbázis képezi. A japán adatbázist Atoda Toshiko (阿刀田稔子)és Hoshino Kazuko (星野和子) a 擬音語、擬態語 使い方辞典/Giongo, gitaigo tsukaikata jiten/ – Szótár a hangutánzó és hangulatfestő szavakról és használatukról című szótárának a szóanyaga alapján állítottuk össze. A magyar adatbázis összeállításánál segítségünkre volt a Zaich-féle Etimológia szótár és a Gerstner és munkatársai által szerkesztett Új magyar etimológiai szótár. A japán adatbázisunkat 1642, a magyar adatbázisunkat pedig 909 onomatopoetikus szó alkotja. Az eredményeink és nyelvi modelljeink nemcsak a nyelvészet határain belül gazdagítják az onomatopoetikus irodalmat, hanem más (tudomány)területek hasznára is válhatnak. Mivel vizsgálódásunk középpontjában az onomatopoeiák azon komplex jelentéseire fektettük a hangsúlyt, amelyek mélyen megbújnak az onomatopoetikus kifejezések egészleges hangtani struktúrái mögött, és amelyeket valójában csak az anyanyelvi beszélők éreznek/értenek meg igazán, így úgy gondoljuk, hogy kutatási eredményeinknek elsősorban a japán mint idegennyelv-oktatásban van/lesz gyakorlati haszna.