Magyar Jung. C. G. Jung szakmai recepciója Magyarországon 1906 és 1948 között
Abstract
A disszertáció egy mindeddig kevéssé kutatott témát, C. G. Jung 1948 előtti magyarországi szakmai recepcióját tekinti át elsődleges forrásokra, úgymint korabeli publikációkra, illetőleg mindeddig feltáratlan vagy feldolgozatlan levéltári anyagra támaszkodva. Hosszú életműve során Jung számtalan, nem ritkán egymással ütköző kulturális, tudományos-tudományfilozófiai trendekhez és diskurzusokhoz kapcsolódott. A magyar történelem olykor viharos fordulatai mellett ez a heterogentás is hozzájárult ahhoz, hogy Jung munkásságának egyes vonulatai az 1948 előtti Magyarországon eltérő hatástörténeti dimenziókban jelennek meg. A disszertáció részleteiben foglalkozik a Jung-recepció és a pszichoanalitikus irányzatok, az akadémikus pszichológia és pszichiátria, a pedagógia, egyes bölcsészeti és egyházi körök kapcsolatával. A 30-as évek nyilvános forrásainak alapján azt bizonyítja, hogy Jung neve a művelt nagyközönség előtt ismert volt, s egyes tőle származó fogalmak, mint például a komplexus, az intraverzió- extroverzió, az archetípus a magyar közbeszéd részévé váltak. A fentiek ellenére Jung tágabb életműve és az analitikus terápia irányzata kevéssé tudott hazánkban megjelenni. A disszertáció egyik fontos végkövetkeztetése így hangzik: annak oka, hogy Jung terápiás irányzata Freud, Adler és Stekel iskolájához képest itthon nehezebben honosodott meg, nem elsősorban a pszichoanalitikus ellenpropaganda volt - bár ennek is szerepe lehetett benne -, hanem a személyes összeköttetések hiánya. Ahol a személyes kapcsolatok kialakultak – például a vallásfilozófusokkal vagy a reformpedagógusokkal - ott Jung recepciója azonnal kedvező fordulatot vett. A disszertáció centrális állítása az, hogy a korabeli forrásokból világosan látszik, hogy e tekintetben Jung közvetlen tanítványának, Jacobi Jolánnak a fellépése döntő szerepet játszott. Jacobi a már meglévő széleskörű kapcsolati rendszerét felhasználva feltehetően már a 20-as évek végétől kezdődően népszerűsítette Jung nézeteit Magyarországon. Jacobi disszeminációs erőfeszítésének eredményeként beindult a „hálózatosodás”. Döntő mozzanat volt Kerényi Károly, Szondi Lipót és Harkai Schiller Pál megnyerése. Hármójuk rendkívül tág, a különböző politikai és intellektuális frontokon átívelő kapcsolatrendszere és hatása révén Jung munkássága eljuthatott a korabeli intelligencia legszélesebb rétegeihez. Sok minden utal arra, hogy a 40-es évek elején komoly esély volt egy, az analitikus pszichológiát felkaroló társaság megalakulására. Ennek reménye a zsidóüldözések, majd a kommunista diktatúra miatt hosszú évtizedekre elszállt. Az analitikus pszichológia prominens képviselőinek többsége emigrációba kényszerült, vagy a holokauszt áldozata lett. Jung irányzata azonban, „a katakombákba szorulva” tovább élt. Ez adhat magyarázatot arra, hogy a Pszichiátriai Társaság munkacsoportjaként az elsők között alakult meg a Komplex-pszichoterápiás Munkacsoport 1980-ban, noha a jungi pszichológia nem rendelkezett a háború előtt itthoni egyesülettel.