A bírói hatalomgyakorlás megoszlása a tradicionális magyar jogban

Abstract

Országalapításkor, egészen a 12. század elejéig a király volt az egyetlen hatalmi tényező, minden hatalom, így a bírói hatalom letéteményese is, egyedül ő hozhatott törvényes ítéletet alattvalói felett. A 12. századtól a királyi udvar kialakulásával és az előkelők, királyi lekötelezettek, valamint az egyház erősödésével az uralkodó körül egy királyi tanács kezdett el formálódni, ami a 13. századtól kezdődően részt vett a királlyal a döntéshozásban, igaz, ekkor a végső döntést még változatlanul az uralkodó maga hozta meg. Az ítélkezésben az ügyek sokasodása miatt a király először nádorát, majd, amikor annak bíráskodása a 11. század végére vidékre tevődött át, országbíróját delegálta, mint helyetteseit. A 12. század végére az alországbíró megerősödése is nyomon követhető. E mellett megjelentek olyan delegált nemes bírók, bírótársak is, akiket a király személyes bíráskodásában eljárva, de maga helyett delegált, így azok az ő nevében, személyes felhatalmazásában jártak el, a központi igazságszolgáltatás részeként.

1301-ben viszont férfiágon kihalt az Árpád-ház és megkezdődött az Anjou uralom Magyarországon: I. Károly és fia, I. Lajos az igazságszolgáltatási szervezet központosítására törekedtek, létrehozták a különös, majd a személyes jelenléti bírói fórumokat; előbbinek az élére a kancellárt nevezte ki a király, majd a két fórumot 1464-ben I. Mátyás egymásba olvasztotta és a szerv élére a személynököt állította. Az Anjou-korban 1342-ben a királyi kúriába visszatért a nádor és mint a királyi kúria rendes bírája, az országbíróval együtt ítélkezett a kúria ügyeiben, de emellett saját bírói széket is fenntartott magának az udvaron belül. I. Lajos 1351-ben megerősítette az 1222-es Aranybullát, ami nemcsak az említett bírói tisztségekkel kapcsolatban volt fontos mozzanat, hanem mert az Aranybulla egyfajta rendi hatalommegosztást deklarált a király és a nemesség között, ami ezzel 1351-ben megerősíttetett, és a későbbiekben a történeti alkotmány egyik legalapvetőbb dokumentumaként szolgált.

A 15. században I. Zsigmond uralkodása alatt a királyi tanács megerősödött, a német-barát politikája miatt még az uralkodót is őrizet alá helyezte, saját hatalmát a Szent Koronából eredeztette, kimondta, hogy a Szent Koronából ered az ország főhatalma, s minthogy a nemzeti királyválasztás okán a nemesség egyeteme tesz királlyá, ezért a főhatalmon a nemesség osztozik az uralkodóval. A 15. század végére, 1495-re azt is elérték, hogy az ország, azaz a Szent Korona ellen irányuló legfőbb bűnök, így a hűtlenség kapcsán az országgyűlés a királlyal együtt ítélkezhessen. Mindeközben a 13. század elejétől a 16. század elejéig az ország rendes bíráinak: a nádornak, az országbírónak, a kancellároknak, majd a személynöknek a felemelkedése követhető nyomon a királyi kúria bírói fórumain, amikből végső soron a 16. század elejére kialakult a királyi tábla. A nádor bírói hatalmát az 1486-ra datált úgynevezett nádori cikkek tovább erősítették.

A 16. század elején részben az Aranybulla rendelkezései, részben az organikus államelmélet és a koronaeszme alapján Werbőczy István megfogalmazta a Szent Korona-tant, aminek legfontosabb tételei, hogy a nemesség egyeteme tesz királlyá, a király pedig nemessé, illetve, hogy együtt osztoznak a főhatalomból eredő törvényhozói hatalmon is. Ez a rendek és a király közti hatalommegosztáshoz vezetett, ami a törvényhozás együttes gyakorlása által végső soron a bíráskodásra is kihatott, minthogy – a hűtlenségi ügyekben eljáró osztrák delegált bíróságokat leszámítva – az igazságszolgáltatás tisztán magyar ügy maradt.

A mohácsi vészt követően, mivel a Habsburg uralkodó nem tartózkodott Magyarország területén, életre hívta a helytartó tisztségét, amit, ha volt az országnak nádora, akkor ő, egyébként pedig az országbíró töltött be, aminek következtében e tisztségek tovább erősödtek, így a többi rendes bíró hatalma megerősítésre szorult, ami az 1537. és 1542. évi országgyűléseken meg is valósult. Ugyanakkor az országgyűlés 1495-ben elnyert rendkívüli bíráskodási joga a hűtlenségi ügyek kapcsán háttérbe szorult és többször osztrák delegált bíróságok jártak el helyette, akik a gyermekek osztályra bocsátási jogát is volt, hogy figyelmen kívül hagyták. A török kiűzését követően a Habsburg uralkodók centralizációs kísérletei következtek, a helyzetet végül az 1723-as felsőbírósági reformmal sikerült konszolidálni.

Az értekezés a kitekintésben kitér arra, hogy a modern értelemben vett igazságszolgáltatás alapjait az 1848-as áprilisi törvények 3. és 29. törvénycikkei voltak hivatottak rendezni, de a szabadságharc, majd annak bukása miatt a rendelkezéseknek nem volt lehetőségük tényleges hatást gyakorolniuk. Az 1849 és 1861 közötti időszakban az osztrák bírósági rendszert vezették be Magyarországon, de az 1861-es Országbírói Értekezlet hatására visszaállították a tradicionális alapokon nyugvó magyar központi bíráskodási rendszert, majd végül a kiegyezést követően az 1869. évi 4., továbbá az 1871. évi 8. és 9. törvénycikkekkel megteremtették a bírói hatalom szervezeti és személyi függetlenségének modern, alkotmányos feltételeit, amit mai korunk Alaptörvénye a történeti alkotmány vívmányaként ismer el, ez pedig napjainkban is bizonyítja a témaválasztás relevanciáját.

At the foundation of the country, until the beginning of the 12th century, the king was the only authority, the origin of all power, including judicial power, and the only one who could just pass judgement on his subjects. From the 12th century onwards, with the emergence of the royal court and the strengthening of the nobility, the indebted persons to the king and the clerics, a royal council began to form around the monarch, which from the 13th century onwards participated with the king in the decision-making, although the final decision was still invariably taken by the monarch himself. Because of the growing number of cases, the Golden Bull of 1222 delegated first the palatinus and then the comes curiae regiae to deliver decisions in the royal court instead of the king. Later, the judiciary power of the palatinus was transferred to the countryside. By the end of the 12th century, the strengthening of the vice comes curiae regiae can also be detected. In addition, there appeared delegated noble judges (judices a rege delegato), who were delegated by the king, acting in his personal capacity as judges, so they acted on his behalf, under his personal authority, as part of the royal court.

In 1301, however, the House of Árpád died out in the male line and the Angevine rule began in Hungary: Charles I and his son Louis I intended to centralize the judicial organization, creating the specialis praesentiae regiae and then the personalis praesentia regiae judicial forums; the chancellor headed the former, and in 1464 the two forums were merged into each other by Matthias I who put the personalis at the head of the organ. In the Angevine period, in 1342 the palatinus returned to the royal court and, as a regular judge of the Curiae Regiae, judged the court’s affairs together with the comes curiae regiae, but he also reserved his own judicial chair within the court. In 1351, Louis I confirmed the Golden Bull of 1222, which was an important moment not only in connection with the aforementioned judicial posts, but also because the Golden Bull declared a kind of division of power between the king and the nobility, which was confirmed in 1351 and later served as one of the most fundamental documents of the Hungarian historical constitution.

In the 15th century, during the reign of Sigismund I, the Royal Council was eminently strengthened, moreover, because of his German policy, it even placed the king under detention, then derived its own power from the Holy Crown, declaring that the supreme power of the country derives from the Holy Crown, and since the community of the nobility makes and elects the king through the national election, the nobility shares the supreme power with the monarch. By the end of the 15th century, by 1495, it was also achieved that the diet could bring charges in the main crimes against the country, i.e. against the Holy Crown that is infidelity. Meanwhile, from the beginning of the 13th century to the beginning of the 16th century, the rise of the country’s ordinary, grand judges: the palatinus, the comes curiae regiae, the chancellors and later the personalis, were appointed to the court forums of the curia regia, from which the tabula regia was ultimately formed. The judiciary power of the palatinus was further strengthened by the so-called Articles of the palatinus dated 1486.

At the beginning of the 16th century István Werbőczy formulated the Doctrine of the Holy Crown, based partly on the provisions of the Golden Bull and partly on the organic theory of the state (body politic) and the theory of the crown, the most important tenets, of which we must mention that the nobility as a whole makes and appoints the king, and the king makes the noble i.e. gives the nobility, and that they share the legislative power derived from the supreme power. This led to the division of powers between the estates and orders and the king, which ultimately had an impact on the judiciary power as well, as the administration of justice remained a purely Hungarian affair – with the exception of the Habsburg delegated courts in cases of infidelity.

After the Battle of Mohács, since the Habsburg monarch was not residing in Hungary, the position of the locumtenens was established, which, if there was a palatinus of the country, then the position was filled by, and otherwise it was filled by the Lord Chief Justice, as a result of which these positions were further strengthened, so the power of the other ordinary judges needed to be strengthened as well, which was granted to them at the diets of 1537 and 1542. At the same time, the extraordinary right of the diet – which was awarded in 1495 – was replaced by Habsburg delegated courts in connection with infidelity cases, who were also ignoring the right of children to divisio. After the expulsion of the Ottomans, there followed the attempts of the Habsburg monarchs to centralization, and the situation was finally consolidated with the reform of the High Court of 1723.

The PhD thesis points out that the foundations of justice in the modern sense were to be laid by Articles 3 and 29 of the April Laws of 1848, but because of the fight for independence and its fall, the provisions were not able to make any real impact. In the period between 1849 and 1861, the Austrian court system was introduced in Hungary, but as a result of the Lord Chief Justice’s Conference in 1861, the Hungarian central judicial system based on traditional foundations was restored, and finally, after the Austrian-Hungarian Compromise, the modern constitutional conditions for the organizational and personal independence of the judicial power were established with Articles 4 of 1869 and 8 and 9 of 1871, which is recognized by the Fundamental Law of our time as an achievement of the historical constitution, which proves the relevance of the topic of this dissertation, even today.