Gyermekkorban végzett húgyhólyag-megnagyobbítást követően fellépő szövettani változások klinikai és állatkísérletes vizsgálata
Abstract
Húgyhólyag-megnagyobbító műtétet gyermekkorban következetes
szempontrendszer szerint végzünk. Ilyen összetett beavatkozásra többnyire olyan
gyermekeknél van szükség, akikben legtöbbször veleszületett, organikus eredetű
vizelettárolási rendellenesség áll fenn (leggyakrabban meningomyelokele – MMC –,
húgyhólyag exstrophia). A műtét közvetlen indikációja a kis kapacitású, magas
nyomású, rossz tágulékonyságú hólyag, ami a felső húgyutakra nézve magas
kockázatot jelent. Műtét akkor jöhet szóba, ha a hólyag kapacitásának elérésére
minden egyéb konzervatív és operatív próbálkozás sikertelen volt. A húgyhólyag tároló
funkciójának javítása mellett a vizelet tartásával és ürítésével is foglalkozni kell. Szoros
értelemben véve a vizelettartó képesség javítása hólyagnyak plasztikával, a vizeletürítő
képesség létrehozása az urethrán vagy művileg létrehozott katéterezhető csatornán
keresztül (pl. vesico-appendico-cutaneostomia) történő tiszta intermittáló
(ön)katéterezés útján valósítható meg.
A húgyhólyag műtéti megnagyobbítására (augmentáció) napjainkban
számos módszer ismert. Erre leginkább a gastrointestinalis traktus valamely teljes
falvastagságú szegmense vagy ezek kombinációi használhatók fel. Az augmentátum
típusa alapján így megkülönböztetünk gasztrocisztoplasztikát (GCP), amikor
gyomorral, ileocisztoplasztikát (ICP), amikor vékonybéllel és kolocisztoplasztikát (CCP),
amikor vastagbéllel történik a húgyhólyag megnagyobbítása. Napjainkban
leggyakrabban vékonybél-szegmentummal történik a húgyhólyag megnagyobbítására.
A gastrointestinalis traktus valamely szakaszának a húgyhólyagba ültetése,
a heterotópiás nyálkahártya jelenléte miatt számos szövődmény lehetőségét hordozza
magában, melyek kb. 30%-ban tünetek nélkül, lappanva alakulnak ki. Ezért az
augmentált betegek hosszú távú nyomonkövetése elengedhetetlen. Az egyik
legsúlyosabb, patomechanizmusát és rizikófaktorait tekintve legkevésbé ismert
szövődmény, a malignus elfajulás lehetősége.
A húgyhólyag műtéti úton történő megnagyobbításának elterjedésével a
nyolcvanas és kilencvenes években egyre több közlemény jelent meg, amelyek egyegy eset kapcsán a malignus transzformáció fokozott kockázatára hívták fel a
figyelmet.