Magasan hiperdiploid akut limfoblasztos leukémia gyermekkorban
Abstract
A leggyakoribb gyermekkori rosszindulatú megbetegedés az akut limfoblasztos leukémia
(ALL). Magyarországon évente 60-70 új beteg kerül felismerésre. Bár napjainkban a fejlett
országokban alkalmazott protokollokkal a gyógyulás 85-90%, a rosszindulatú betegségek közül
továbbra is az egyik leggyakoribb halálok az 1-18 év közötti korosztályban. Gyógyító
munkánkban ma már nem csak a túlélés további javítása a cél, hanem a terápia rövid és
hosszútávú toxikus következményeinek csökkentése is. Értekezésemben a gyermekkori ALL
egyik legnagyobb, a betegek 20-25%-át magába foglaló citogenetikai alcsoportjának, a
magasan hiperdiploid akut limfoblasztos leukémiának (HeH ALL) klinikai és citogenetikai
prognosztikai tényezőit vizsgáltam.
A HeH ALL-t a limfoblasztok magas kromoszómaszáma jellemzi, a WHO 2016-os
klasszifikációja 51-65 közötti értéket határoz meg, a leggyakoribb modális szám az 55. Az
aneuploiditás a 4-, 6-, 10-, 14-, 17-, 18-, 21-és X, ritkábban az 5-ös és 8-as kromoszómák
jellegzetes, non-random mintázat szerinti kópiaszám-növekedésének a következménye. Az
aneuszómiák döntően triszómiák, fiúknál X kromoszóma diszómia, emellett tetraszómia is
előfordul. Pentaszómia csak a 21-es kromoszómára jellemző.
A magasan hiperdiploid ALL betegek diagnóziskor fiatal életkorúak (átlag: 2-4 év),
kezdeti fehérvérsejtszámuk jellegzetesen alacsony, a leukémia prekurzor- B fenotípusú. Ezen
tényezők kedvező kimenetelű betegségre utalnak, a betegek nagyobb hányada ennek
megfelelően standard intenzitású kemoterápiában részesül. Az indukció végi remisszió 95%
feletti, és a teljes túlélés (OS) meghaladja a 90%-ot, az elmúlt években egyes munkacsoportok
95% feletti értékekről számoltak be. Mindezen kiváló eredmények ellenére nem ritka a
relapszus, akár évekkel a terápia befejezését követően sem: így az eseménymentes túlélés (EFS)
ennél alacsonyabb: korábban 70-75%, az elmúlt évtizedben 80-89% volt. Mivel a magasan
hiperdiploid a legnagyobb citogenetikai alcsoport gyermekkori ALL esetén, így a relapszusok
jelentős része is ezen alcsoport betegeit érinti.
A HeH ALL tehát prognosztikai szempontból heterogén csoport: a betegek döntő
többsége alacsony intenzitású protokollal kezelve is gyorsan remisszióba kerül és meggyógyul,
20%-nál azonban később relapszus jelentkezik. A múltban és jelenleg is kutatás tárgya azon
klinikai és citogenetikai tényezők feltárása, amelyek segítségével már diagnóziskor
kiszűrhetőek a fokozott rizikót mutató betegek, akik esetében intenzívebb elsővonalbeli
kezeléssel esetleg növelhető a tartós remisszió esélye. A magas modális szám, illetve bizonyos
4
tri-, tetraszómiák jelenléte általában kedvező prognózissal asszociált, azonban az egyes
munkacsoportok vizsgálatainak eredményei nem teljesen egybehangzóak.