Fehérjevizsgálatok a Crohn-betegség laboratóriumi diagnosztikájában
Abstract
A gyulladásos bélbetegségek (IBD) előfordulása világszerte növekvő tendenciát mutat. Az
újonnan diagnosztizált betegek több mint negyede 18 évesnél fiatalabb, így az IBD
kezelése a gyermekgyógyászokat is kihívás elé állítja.
A Crohn betegség (CD) – mint az IBD egyik fő entitása – az emésztőrendszer aktív
(relapszus) és inaktív (remisszió) periódusok váltakozásával jellemezhető, tisztázatlan
etiológiájú gyulladásos megbetegedése. A krónikus, hullámzó lefolyás következtében a
betegek élethosszig tartó gondozást igényelnek. Ennek keretében a gyulladásos aktivitás és
a szövődmények rendszeres felmérését, értékelését végzi el a szakorvos, majd ennek
alapján dönt a további kezelésről. A nyálkahártya szintű remisszió elérését célzó („treat to
target”), személyre szabott terápia elveit szem előtt tartva alapvető fontosságú, hogy minél
pontosabb képet kapjunk a beteg aktuális állapotáról. A gyors, megközelítő
állapotfelmérésre használatos aktivitási indexek gyakran nem tükrözik a bélrendszeri
gyulladás valós mértékét. A CD aktivitásának objektív megítélésében kiemelt szerepet
kapnak a laboratóriumi vizsgálatok, azonban a jelenleg használatban lévő markerek nem
felelnek meg minden elvárásnak. Napjaink gold standard vizsgálómódszere az
endoszkópia, mely azonban invazivitása, költségessége és a betegekre – kifejezetten a
gyermekekre – gyakorolt megterhelő hatása miatt korlátozott gyakorisággal alkalmazható.
A fenti tényezők felvetik a non-invazív labordiagnosztikai oldal erősítésének igényét,
ezáltal a CD aktivitását megbízhatóan jelző, újabb biomarkerek felderítése aktív kutatás
tárgyát képezi. A vérből és székletből (pl. calprotectin) vizsgált molekulákon túl a
vizeletfehérjék diagnosztikus értéke többnyire felfedetlen területnek számít, holott hasznos
információval szolgálhatnak mind akut mind krónikus gyulladásos folyamatokban.
Az orosomucoid (ORM) – másnéven α-1 savanyú glikoprotein (AGP) – egy 41-43 kDa
molekulatömegű akut fázis szérumfehérje. Nagyfokú glikoziláltságának és erős negatív
töltésének köszönhetően jól oldódik savakban, rendkívül alacsony izoelektromos ponttal
(pI: 2,8-3,8) rendelkezik. A májsejtek mellett a fehérvérsejtek, epithel és endothel sejtek is
lehetnek szintézisének forrásai. Az immunocalin protein alcsoport tagjaként biológiai
funkciója kettős: lipofil struktúrákat (köztük gyógyszermolekulákat) köt meg és szállít,
valamint ismert anti-inflammatorikus és immunmoduláló szerepe is. A szérum ORM
emelkedését gyulladásos állapotokban és tumoros megbetegedésekben is leírták,
ugyanakkor viszonylag hosszabb féléletideje (5-6 nap) miatt általában másodlagos szerepet
kap a klinikai gyakorlatban. Az ORM valószínűleg – méretéből adódóan – filtrálódik a
2
glomerulusokon keresztül, ezáltal egészséges egyének vizeletéből is kimutatható, viszont
pontos kiválasztási mechanizmusa tisztázatlan. Emelkedett vizelet ORM (u-ORM)
szinteket figyeltek meg gyulladással járó kórképekben (pl. szepszis, cukorbetegség, SLE,
RA) arra következtetve, hogy az u-ORM ígéretes marker lehet a klinikai diagnosztikában,
azonban lehetséges szerepe a CD vonatkozásában még felderítetlen.