Redundancia és struktúra az asszír királyfeliratok hadjáratleírásaiban
Abstract
Az asszír királyfeliratok fölfedezésük óta ideális terepet biztosítottak a kutatók számára, hogy
rekonstruálják az ókori Kelet i.e. 2. és 1. évezredi politikatörténetét, illetve politikai földrajzát.
Nagy segítséget nyújtott ebben az, hogy a szövegek nem merültek ki az arcnélküli
ellenségábrázolásokban, mint ahogyan az korábbi akkád és sumer királyfeliratoknál
megfigyelhető volt, mert az események konkrétan megnevezett helyeken, konkrét ellenfelek
ellen zajlottak. Így a kutatás a 19. század közepi régészeti ásatásoktól kezdődően – amikortól
ezek a királyfeliratok felszínre kerültek – ezekre a konkrét elemekre fókuszált. Az az igény,
hogy minél több történeti információt lehessen kisajtolni a szövegekben szereplő változó
komponensekből (a megnevezett ellenfelekből és földrajzi helyekből), meggátolta a tudósokat
abban, hogy fölfigyeljenek a szövegben jelen levő ismétlődő komponensekre. Pedig az ókori
társadalmak – ahogy a legtöbb premodern társadalom – át voltak itatva a szemantikai jelek
folyamatos repetíciójával. Ezt elsősorban az oralitáshoz való közelség tette szükségessé.
Információk szóbeli társadalmakban csak az állandó ismétlés folyamán rögzülnek. Érdekes –
már-már paradox – módon ez a szóbeli irodalomra oly jellegzetes repetitív jelleg megjelenik az
adott társadalom írásos alkotásaiban is. Az oralitáshoz közel álló társadalmak írásos szövegeiket
a szóbeli irodalomra jellemző módon szervezik. A jelenség legismertebb példáit az asszír
királyfeliratokhoz térben és időben is közel álló bibliai ószövetségi könyvek nyújtják, de
számos egyéb ókori, és más premodern társadalomban is találkozhatunk vele.