Abjektív líra. A tárgyiasság öndekonstrukciója Nemes Nagy Ágnes költészetében

Abstract

Az értekezés a tárgyias technikát egyszerre megtartó és felszámoló Nemes Nagy-lírát Julia Kristeva abjekt-fogalmával jegyzi el, és az objektív líra hagyományára reflektálva „abjektív líra”-ként határozza meg. A klasszikus tárgyiasság módszerének értelmezését a T. S. Eliot-féle „objektív korrelatív” fogalmából, illetve annak Nemes Nagy Ágnes esszéiben foglalt interpretációjából indítja. E meghatározások szerint az objektív líra tárgya valamilyen – a szubjektum elől rejtett – szubjektív tartalom tárgyi megfelelője, helyettese, amely egyszerre jelzi, ígéri e titokzatos többletjelentést, és fedi el azt, eltérítve a hozzáférési, (ön)olvasási kísérleteket. Minthogy a jelzett szöveghelyek a tárgyias stratégiát egyfajta metonimikus eltolások révén zajló ön-újra-felismerési folyamatként írják le, az objektív líra tárgy-fogalmát a Jacques Lacan-féle „elveszett” s ekként „újramegtalálandó” tárgy, az objet (a) teorémájának olvasásával közelíti meg. A szubjektum saját léthiányának helyfoglalójaként, kitöltőjeként kínálkozó lacani tárgynak poétikai szempontból a jelentés többletéhez van köze, hiszen túlmutat önmagán, a szubjektumnak önmagát mint többletet ígéri. Nemes Nagy lírájának aspektusváltó, egymást tükröző, mise en abyme-szerű tárgy-helyettesei azonban az (ön-)újra-megtalálás vágyának kifosztottságát jelzik, azt a tapasztalatot, hogy e helyettesek nem valamely többletet, csupán egy eredeti helyettesített (szubjektum) hiányát leplezik, annak beismerésétől óvnak meg, hogy a szubjektum léte helyfoglalóihoz kötött, kizárólag másikként lehet jelen – a többlet ígérete ezzel a hiány feltárójaként bukik le. Nemes Nagy tárgyai – szemben a klasszikus tárgyiasság visszatükröző, ön-újra-felismerést nyújtó struktúráival – összezavaró, az én-másik különbséget felfüggesztő, illetve a jelölő-jelölt közti távolság elmosódását jelző alakzatok, melyekkel szemben nem képződhet szubjektum-pozíció. A kristevai abjektnek éppen az efféle határsértésekhez van köze, a jelentés fenyegető meghibásodásához, mindahhoz, ami lerombolja az identitást, a rendszert, a rendet, s a jelölő-szubjektum megképződésének visszaomlásáról tanúskodik, egy szubjektumot megelőző dimenzióba, ahol a jelentés és identitás egy én és másik nélküli tiszta különbség, köztesség helyfoglalójaként bukkan fel. Nemes Nagy köztesség-poétikája – melyet az emblematikus Között fémjelez – ekként képes tanúságot tenni a lacani értelemben vett Szimbolikus megrendülésének eseményéről, amely – minthogy vele szemben nem képződhet stabil én – szubjektum (tanú) és objektum nélkül zajlik. Az értekezés mindebből adódóan a Nemes Nagy-lírát olyan lingua traumaként olvassa, mely egyszerre hordozza a jelentés feltételéül szolgáló különbség krízisét és vágyát.