Hagyományos és új-generációs genetikai módszerek az epilepszia molekuláris diagnosztikájában

Abstract

Az új-generációs genetikai módszerek megjelenése, elterjedése átalakította az epilepszia molekuláris diagnosztikájának klinikai gyakorlatát. Két évtizede még csak 12-20 gén kóroki szerepe volt ismert különböző epilepszia betegségekben, mára ez a szám megsokszorozódott, és egyre több gén esetében kerül alátámasztásra, hogy hibája esetén epilepszia alakul ki. Az epilepszia betegség genetikai hátterének lehetősége már régen felmerült. A generalizált epilepszia előfordulásának valószínűsége elsőfokú rokonok esetén az átlag populációhoz képest 5-10-szeresre emelkedik. Ikervizsgálatok is megerősítették az örökletességet, melyet tradícionálisan multifactorialisnak véltek. Vannak azonban olyan családok, amelyekben autosomalis domináns (AD) öröklődést mutat az epilepszia, magas penetranciával és a családon belül azonos rohamtípussal. Ezeknek a nagy, többgenerációs családoknak a vizsgálata vezetett az első epilepszia gének klónozásához (SCN1A, CHRNA4, KCNQ2, KCNQ3, SCN2A). A genom kapcsoltsági analízisek és a Sanger-féle szekvenálás sikeres stratégiák voltak az enyhébb lefolyású, domináns epilepsziák vonatkozásában, de nem tudtak diagnosztikus segítséget nyújtani a negatív anamnézisű, terápia-rezisztens epilepsziában szenvedő, rossz prognózisú betegeknek és családjaiknak.