Hiszterézis és a monetáris politikahosszú távú reálhatása: Egy hibrid menüköltség modell elemzéseágensalapú szimulációkkal

Abstract

A főáramú monetáris makroökonómia egyik sarokköve a hosszú távú monetáris semlegesség koncepciója, amely szerint a pénzmennyiség tartós változásai nem gyakorolnak hatást a reálgazdaságra hosszú távon. Széleskörű elfogadottsága ellenére számos empirikus bizonyíték szól a hosszú távú monetáris semlegesség ellen. Ezek arra is utalnak, hogy átmeneti keresleti sokkok permanens hatást gyakorolhatnak a reálgazdaságra, vagyis hiszterézishez vezethetnek. A dokori értekezés egyik célja annak vizsgálata, hogy milyen szerepet játszik a hiszterézisnek és a monetáris sokkok hosszú távú reálhatásainak kialakulásában az a két közgazdasági mechanizmus, amely képes lehet magyarázni a hosszú távú monetáris semlegesség sérülését a posztkeynesi közgazdászok szerint. Az egyik mechanizmus a nemlineáris áralkalmazkodás, amelynek létezését az áralkalmazkodáshoz kapcsolódó fix költségekkel, ún. menüköltségekkel indokolja az értekezés. A másik mechanizmust a kereslet-kínálat interakciók, vagyis a kibocsátási réstől a potenciális kibocsátás irányába mutató pozitív visszacsatolások alkotják. Egy hibrid menüköltség modell ágensalapú szimulációkkal történő elemzése rámutat, hogy a nemlineáris áralkalmazkodás hiszterézishez vezet a modell legegyszerűbb változataiban, de ezek rosszul magyarázzák az áralkalmazkodással kapcsolatos empirikus megfigyeléseket. A hiszterézis kibontakozása a modellben független attól, hogy korlátozottan vagy tökéletesen racionálisak-e a vállalatok. A modell empirikus teljesítménye javítható a vállalatokat érő idioszinkratikus termelékenységi sokkok feltevésének bevezetésével, azonban ez megszünteti a hiszterézist. Viszont az a jelenlétükben is fennmarad, ha kereslet-kínálat interakciók okozzák, amelyek által könnyebbnek bizonyul empirikusan releváns magyarázatot adni a hosszú távú monetáris semlegesség sérülésére, mint nemlineáris áralkalmazkodás segítségével. A doktori értékezés másik célja annak vizsgálata, hogy mekkora a monetáris politikának a két mechanizmus jelenlétében kibontakozó hosszú távú reálhatása. A modell kalibrálása úgy történik, hogy jól illeszkedjen a mikroszintű áralkalmazkodással kapcsolatos két empirikus eloszlásra. Becslése szerint egy tipikus monetáris sokk hosszú távú reálhatása jelentős: nagyjából egynegyede gyűrűzik át az aggregált reálkibocsátásba hosszú távon. Az eredmény monetáris politikai implikációja az, hogy nagyobb hangsúlyt kell helyezniük a jegybankoknak reálgazdasági célok követésére a monetáris politikájuk tervezése során, mint a közvélekedés szerint. Az értekezés azonban rámutat, hogy a monetáris politika hosszú távú hatása a reálgazdaságra nem korlátok nélküli. Egyrészt egy monetáris sokk hosszú távú hatásossága csökken a nagyságának növekedésével. Másrészt a pozitív és a negatív monetáris sokkok hosszú távú reálhatásai aszimmetrikusak: a sokk nagyságának egy köztes tartományában a negatív sokkok hatásosabbak hosszú távon a pozitívaknál.