A májsérülések endogén tényezői. Forenzikus aspektusok
Abstract
Az igazságügyi orvostan egyik alappillére a sérülések és azok keletkezési mechanizmusainak
vizsgálata. Az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 16. sorszámú módszertani levele szerint
az orvosszakértőnek értékelnie kell a sértett testtájék anatómiai jellegzetességeit, a sérülést
előidézhető erőbehatás nagyságát, továbbá a fennálló alapbetegséget is figyelembe kell vennie
a véleményezésnél. A módszertani levél ugyanakkor e tényezők értékelési módjára
iránymutatást nem ad. A jelenlegi jogi környezetben tehát gyakorlati szempontból is egyre
inkább elvárás, hogy a szakértői megállapítások megalapozott, hivatkozható tudományos
tényeken alapuljanak. A sérülések keletkezése tekintetében erre az erőbehatások mechanikai
hátterének, és az emberi szervezet, illetve szövetek biomechanikai tulajdonságainak ismerete
nyújt alapot. A máj az egyik legnagyobb gyakorissággal sérülő parenchymás szervünk, és a
sérülési mechanizmusáról, biomechanikai tulajdonságairól szóló irodalom bőséges. Az igen
gyakori kóros elváltozásainak a sérülékenységére gyakorolt hatásáról a szakértői gyakorlatban
is felhasználható adat kevés, a következtetések felszínesek és ellentmondásosak. A kérdéskör
feltárására végzett kutatásaim célja a zsíros elfajulás és fibrózis májszövet mechanikai
sérülékenységére gyakorolt hatásának vizsgálata.