RE_L0AD Az építész közvetlen és közvetett hatása a tervezés és revitalizáció során

Abstract

Az emberi gondolkodás alapelemei az ellentétpárok. Fekete és fehér. A két végpont által határolt képzeletbeli spektrumban számtalan szürke árnyalatot jelölhetünk meg a legvilágosabbtól a legsötétebbig. Az eltérő kultúrák, vallások kivétel nélkül használnak ellentétpárokat. Ha létezik a jó, szükségszerűen megjelenik a rossz is, a különbség a hozzájuk való viszonyulásban rejlik. A szélső értéket jelölő két véglet azonban felfogható egymást kizáró vagy egymást kiegészítő tartalomként. Választhatunk. Az építészeti tevékenység is tulajdonképpen folyamatos döntések sorozataként definiálható. Létezik jó és rossz építészet? Mitől lesz szép egy épület? Egyáltalán lehet-e beszélni a szépségről általánosságban a változó világ és véleménykülönbségek ellenére? Gondolataink és választásunk minden esetben kivetül a végeredményre, meghatározza a megálmodott vagy éppen 'újra álmodott' épület és környezete minőségét. A tárgy és anyagi minőség mellett azonban nem vonatkoztathatunk el a megvalósult hely egyénre és a közösségre, tágabb értelemben a társadalomra kifejtett közvetlen és közvetett hatásáról. Disszertációm az építészeti tervezés és újrahasznosítás során felmerülő kérdéseket és lehetséges válaszokat tárgyalja az építész szerepének és felelősségének kontextusában. A vizsgált szempontok kiemelt példákon keresztül kerülnek bemutatásra és alátámasztásra, az alkalmazott eszközök és a gyakorlat mellett pedig a humánum kerül előtérbe. Építészeti eszközeink és döntéseink eredménye immár nem csak a saját világunkat alakítja, felelősségünk kiterjed az emberre. Minden művészi alkotás az ember tükre, önarckép rólunk, az egyedi egók sokasága pedig hű tükörképe vagy éppen ellenkezőleg, torz lenyomata az adott kornak.