A Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulatának története 1860 és 1946 között, különös tekintettel a második világháborús eseményekre

Abstract

A Magyar Katolikus Lexikon definíciója szerint a szerzetes intézmény egyházhatóságilag jóváhagyott társaság, amelyben a tagok a társaság szabályai szerint nyilvános szerzetesi fogadalommal törekszenek az evangéliumi tökéletességre. A magyarországi szerzetesközösségek, illetve egyes jeles szerzetesek életének és tevékenységének bemutatásával több átfogó munka is foglalkozik. Dolgozatomban Magyarország egykor egyik legnagyobb, legnépesebb katolikus apácarendjének, a leányok oktatását felvállaló, 1860 és 1950 közti működése során több mint 60 településen, sőt külföldön is fiókházakat alapító Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulatának történetét dolgozom fel, különös tekintettel az 1944 és 1946 közötti időszakra. Az iskolanővérek 1860-ban telepedtek meg Kalocsán és kezdetben a kalocsai főegyházmegye területén, főleg Bácskában alapítottak fiókházakat. Ezen zárdák nagy része az első világháború után Magyarország határain kívülre került. Később a társulat fő működési területe a Duna-Tisza közére esett, de alapítottak zárdát a Dunántúlon és a Tiszántúlon is. A társulat a kínai misszióba való 1926-os bekapcsolódása révén a katolikus egyház nemzetközi tevékenységében is szerepet vállalt. A kalocsai iskolanővérek társulatát nemcsak földrajzi elterjedése révén nevezhetjük méltán a korszak egyik legjelentősebb női szerzetesközösségének. A társulat az apácarendek nagyságát vizsgáló, az őket 1927 és 1950 között létszámuk és zárdáik – fiókházaik – száma szerint sorrendbe állító listákon mindig az első öt között szerepelt, sőt, a csak tanítással foglalkozó női szerzetesközösségek közül gyakran állt a rangsor élén.