A csoportmunka bevezetése a gyártás területén a 90-es évek tapasztalatai alapján

Abstract

A szociológiai gondolkodás fejlődésének fontos pontjaként, a szociológia mint tudomány kialakulásának pedig egyik első lépéseként tartják számon azt a kérdésfeltevés változást, aminek következtében a "Minek kellene lenni?" kérdést a "Mi van?" kérdése váltja fel. E kérdésváltás az utópiák korát választja el a tudomány korától a társadalmi gondolkodásban. Érdekes analógiát fedezhetünk fel a munkacsoportok története és az előbbi szociológia- történeti adalék között. A hasonlóság a két történet közt az, hogy a munkacsoportok ma már több mint fél évszázados "tudományosan" vizsgált történetét éppen ez a kérdésváltás szabja ketté. A minek kellene lenni kérdését ma már a mi van kérdése váltja fel. A munkacsoport ma már nem "tudományos" ajánlás, hanem szociológiai értelemben vett tény. Nem elméleti konstrukció, hanem működő valóság. A részautonóm munkacsoportoknak a páratlan évtizedek kedveznek. Az első ilyen szerveződés az 50-es évek Angliájában jött létre (Waliseri szénbányák). A 70-es évek svédországi törekvései (Kalmár Uddevalla) jelentették a következő állomást. A 90-es évtized azután a módszer széleskörű bevezetését (Ford, Mercedes, Alcatel...) hozta. A szervezet-átalakítási törekvések 90-es évekbeli történetét szemlélve előkelő helyet foglal el a munkacsoportok kialakítása. A csoportmunka által fémjelzett új szervezeti forma ma már megtalálható az ipar legkülönbözőbb területein, a szolgáltatásban, sőt a kommunális és állami szervezeteknél is. A csoportmunka bevezetésének oka a hetvenes évek humanizációs törekvéseivel szemben, az emberi erőforrás optimálisabb kihasználása révén elérni a költségek, a minőség, a termelékenység, a rugalmasság terén kitűzött célokat, elérni a dolgozók magasabb motivációs szintjét, az innovatív és rugalmas feladatvégzést, a komplex feladatok megoldását a vevőorientáltság jegyében.