| dc.description.abstract | Szerkesztő: Benke Jozsef | Cím: A magyar magánjog alapvetése | Megjelenés: Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Pécs, 2020 | ISBN 978-963-429-486-3 (pdf) | ISBN 978-963-429-487-0 (epub) --- A magyar magánjog kodifikációjának mintegy 110 éves folyamata mennyiségileg és minőségileg is gazdag volt, ugyanakkor a hosszú periódus első sikeres eredménye a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény volt, amelyet 2014. március 15. napjával helyezett hatályon kívül az új Polgári Törvénykönyv, a 2013. évi V. törvény. A magánjogi kodifikáció folyamatának számos eredménye csupán kísérlet maradt, hiszen a hatályba lépés elmaradása folytán a tervezetek mindössze a bírósági gyakorlatban lehettek használatban – mint az ítélkezési munkát segítő zsinórmérték. Több mint 1100 éves múltra visszatekintő hazánk első jelentős és átfogó – jóllehet nem modern értelemben vett – kodifikációs kísérlete az ún. Tripartitum opus juris consuetudinarii inclyti regni Hungariae, azaz a Tripartitum volt. A mű a magyar nemesi feudális szokásjog rendszerezett konglomerátuma. A II. Ulászló magyar király uralkodása (1490-1516) idején királyi ítélőmesterként működött Werbőczy István (1458–1541) munkája volt. A Tripartitum megkapta ugyan a királyi jóváhagyást, azonban mégsem lett kihirdetett törvény, ezért a bíróságok arra csupán mint de facto jogforrásra hivatkozhattak. A Tripartitumnak ezen túl jelentőséget az adott, hogy ez volt az a fő jogi forrásunk, mely a magyar magánjogot mind a római, mind a kánonjog befolyásától függetlenné tette. Néhány ősi magyar magánjogi intézmény, melyet a Tripartitum rögzített, a ma hatályos Ptk.-ban is fennmaradt, ilyen pl. az ági öröklés szabálya (7:67. §)... | hu |
