Római jogi példatár I.
Abstract
E példatár a PTE Állam- és Jogtudományi Karának tanrendjében szereplő Római jog 1. című kötelező tárgy tematikájához igazodva a tananyag megértését szolgáló praktikus segítségen túl a megszerzett elméleti tudás konkrét esetpéldákon keresztül történő elmélyítését, továbbá az ismeretek rendszerezett, feladatsorokkal való ellenőrzését célozza. Így eredményesen használható mind az évközi írásbeli vizsgára, mind pedig a szóbeli kollokviumra való felkészülés során. Az első rész főként a primer jogi forrásokból – így a jusztiniánuszi Digestából – vett, didaktikai céllal átdolgozott esetpéldákat foglal magába egy-egy komplex jogkérdés esetszerű bemutatásával. A mellékelt ismétlő kérdések a tananyag súlyponti részeire összpontosítva, vezérfonalként egyszerre segítik a vizsgán elvárt tudásszint megszerzését és a jogászi gondolkodás kialakulását. Az egyes feladványok megoldásához szükséges, azokhoz kapcsolódó tankönyvi ismeretek pontos oldalszámmal való megjelölése pedig akár a tananyag önálló, szemináriumi kereteken kívüli feldolgozását is lehetővé teszi. A tárgyalt kázusok végül nagymértékben hozzájárulhatnak az előadásokon elhangzottak kapcsán felmerülő elméleti és gyakorlati kérdések jelentős részének megválaszolásához. A példatár második része a római jog alapintézményeire fókuszáló, témakörönként (történeti rész, perjog, személy- és családjog, dologi jog) csoportosított – az írásbeli számonkéréseknél alkalmazottakhoz hasonló – ún. típusfeladatokat tartalmaz, melyekhez megoldókulcs is rendelkezésre áll. A feldolgozott esetpéldák és feladatsorok nem csupán az elsajátítandó tananyag rögzítését szolgálják, de ki is egészítik a – kazuisztikus, a mindennapi jogászi döntésekből építkező római jogot szükségképpen elvont tételekbe szorító – tankönyvekből megismerhető képet. A szerző reményei szerint a pécsi jogi karon hiánypótló jellegűnek tekinthető, a római jognak a Benedek-iskola szellemiségének megfelelő – a leíró módszer helyett – dogmatikai irányultságú oktatásához nélkülözhetetlen kiadvány közzététele a jövőben hatékonyan segíti majd a tanulmányaikat megkezdő joghallgatók felkészülését a kollokviumi vizsgára.