Újraolvasás – Újrarendezés – Kánon. Nemzeti drámáink az 1980–90-es évek magyar színpadán

Abstract

Doktori értekezésem tárgya nemzeti drámáink – Katona József: Bánk bán (1819), Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (1831), Madách Imre: Az ember tragédiája (1861) – játéktörténeti alakulásának vizsgálata az 1980–90-es évek magyar színházművészetében. Célom a pozitivista alapú, intézménytörténeti és alkotóközpontú színháztörténet-írás helyett olyan mintaelemzéseket létrehozni, amelyek a disszertáció elméleti-módszertani keretét képező színházi „net-filológiai” kutatás (a Philther-metodika) színházolvasásán alapszanak, s az elmúlt évtizedek magyar színháztörténetének feltárására és a digitális kultúra eszközeivel történő megjelenítésére irányulnak. Mivel a három nemzeti dráma előadás-története összekapcsolódott a Nemzeti Színház intézményével, ezért gondolatmenetemet a Nemzeti Színház három (1983–1990 között színre vitt) előadásának részletes elemzésével indítottam, hogy áttekinthessem a játékhagyománynak azt a kialakult rendjét, amely ezeket az előadásokat leginkább a Paulay Ede-, Hevesi Sándor- és Németh Antal-féle hagyományhoz való viszonyuk mentén teszi értelmezhetővé. A dolgozat ezekhez a mértéknek és licence-nek tekintett előadásokhoz, mint elrugaszkodási pontokhoz képest vizsgálja a magyar színházi és kulturális hagyomány alakulását, illetve a nemzeti drámák kánonformáló előadásainak (net)filológiai rekonstrukcióival szemlélteti a színházi értelmezés- és játéktörténet hagyományaitól való különböző típusú és mértékű eltérést. Értekezésem olyan radikális újraértelmezéseket vizsgálok, amelyeket az 1990–2000-es évek magyarországi rendezői színházának meghatározó képviselői, Ruszt József, Szikora János, Zsótér Sándor és Novák Eszter hoztak létre. Az előadás-elemzések többek között azt értelmezik, hogy 1. az ezredforduló színházi szcénájának képét átíró innovatív rendezői formanyelvek milyen új hatásmechanizmusok segítségével tették olvashatóvá a klasszikus dramatikus szövegeket a magyar színház köznyelvévé vált logocentrizmussal és lélektani realizmussal szemben, 2. a nemzeti drámák kánonformáló előadásainak (net)filológiai rekonstrukciói hogyan illeszkednek a kortárs magyar színház azon foucault-i értelemben vett genealógiájába, amelynek értelmezői keretét a posztdramatikus/posztmodern paradigmaváltás alkotja.