Hátrányos helyzetű csoportok munkaerőpiaci-területi esélyei Magyarországon
Abstract
A munkanélküliség hazánk egyik legsúlyosabb társadalmi-gazdasági feszültségforrása, amelynek elmélyülése egyéni és családi tragédiák sorához, mikrotérségi, regionális és országos szinten pedig a gazdasági teljesítőképesség csökkenéséhez, egyestérségek és csoportok tartós marginalizálódásához vezethet.Ez a folyamat zajlott le Magyarországon az 1990-s években, amikor a megváltozott peremfeltételek mellett egyes térségek–amelyekben rendelkezésre állt a tőke fogadására alkalmas erőforrásbázis – profitáltak az új lehetőségekből, míg mások, jellemzően az északkeleti, illetve délnyugati határszakasz falvai és városai esélyhátrányaik miatt fokozatosan lemaradtak a versenyben. Bár a magyar gazdaság a kezdeti sokkot követően több konszolidációs fázison is átesett, mindez a leghátrányosabb helyzetű térségek pozícióját számottevően nem javította. Valószínűsíthetővé vált, hogy a tisztán piaci mechanizmusok mellett a depressziós térségek lakosai kis eséllyel képesek kvázi önerőből a centrumhoz felzárkózni.Mindezt súlyosbították a különböző lokális és globális válságok magyarországi gazdaságra gyakorolt hatásai, illetve a globális verseny fokozódása, amelyben a tőke mobilitásának növekedése együtt járt a versenyszférában történő munkavállaláshoz kapcsolódó elvárások emelkedésével.A XXI. század trendjei a globalizálódó/lokalizálódó világ egyre szerteágazóbb kapcsolatrendszerén keresztül gyorsan és közvetlenül transzformálódnak a különböző –területi –szintek kihívásaivá, amelyekre nemcsak országos, de települési léptékben is szükséges kézzelfogható, reális választ adni. Azok a városok, illetve falvak, amelyek erre képtelennek bizonyulnak, könnyen elindulhatnak a társadalmi lecsúszás lejtőjén, amely (épített) környezetük és –sok egyéb mellett –lakosaik szociális helyzetének leromlásához vezet. A társadalmi felelősségvállalás fényében nemzeti érdek a depressziós, kevésbé reziliens települési terek felkészítése a –kedvezőtlen irányú változásokból fakadó –válsághelyzetek átvészelésére, amelynek megvalósításához ezen struktúrák –és hatásrendszereik –feltárása kulcsfontosságú.A települések szenzitivitásának, vagy annak egyik speciális –kedvezőtlen irányú –típusának, a fragilitásnak, sérülékenységnek megismerése lehetőséget ad nemcsak a háttérhatások és következmények pontosabb megértésére, de arra is, hogy a jövőben a társadalmi-gazdasági változásokra megalapozott „katasztrófa megelőzési” tervvel lehessen előállni, és annak romboló hatásait kompenzálni.Bár a magas fokú fragilitás a gazdaságilag fejlettebb terekben is komoly problémát jelent, a legnagyobb veszélyben hazánk azon térségei vannak, amelyekben ezen sérülékenység mellé eleve magas fokú depresszió társul. A leszakadó szubperiférikus zónákban a magas fokú fragilitás ugyanis nem a kedvező helyzetet amortizálja, hanem a rögzült és általánossá váló periferizálódást mélyíti tovább, amelyből – egyes kritikus határértékek átlépése után –csak komoly anyagi és egyéb erőfeszítésekkel lehet kiutat találni. A periférikus térségek – munkaerőpiaci értelemben – típuspéldáját adják hazánk leghátrányosabb helyzetű kistérségei, illetve járásai, amelyek többsége a határmentéhez, elsősorban a kelet-szlovák, az ukrán, a román és a horvát szakaszokhoz kapcsolódik. Ez utóbbiak pozíciója jelentős történeti beágyazottsággal bír, amely – kiegészülve a rendszerváltozás utáni alacsony fokú alkalmazkodó- és versenyképesség hiányával – hozzájárult a több generáción át tartó munkanélküliség és az elszegényedés területi erősödéséhez.