Narratíva és történelmi megismerés. A narrativista történetlfelfogás filozófiai alapjai
Abstract
Ma már számos humán- és társadalomtudományi diszciplína eredményeire hivatkozhatnak azok a teoretikusok, akik a történelem egésze, a történelmi folyamatok célja és iránya helyett a történelmi megismerés feltételeit és lehetőségét, a történelmi ismeret természetét kutatják, és elemzésük tárgyául a történelmet cselekvéseiben feltételező és megértő individuumot választják. Nem véletlenül került számos történeti gnoszeológiai kísérlet gyújtópontjába azoknak a módszereknek a meghatározása, amelyek révén megragadhatóvá válnak a múltbeli cselekvők attitűdjei, intenciói, vélekedései. Az analitikus történetfilozófia a „történelmi magyarázat” kérdésével az 1940-es évektől, a Hempel-Popper féle „átfogó törvény” neopozitivista modelljének megalkotásától kezdett el foglalkozni. A vita tárgya az általános törvényeknek a történelmi magyarázatokban való alkalmazhatósága volt. A Hempel – Popper modell féle deduktív – monologikus modell pusztán a tudományos magyarázat általános sémájának logikai rekonstrukciójára tett kísérlet volt. Hempel úgy gondolta, hogy a történelem törvényei csupán vélt törvények, melyeket a történelmi megismerő a mindennapi életből kölcsönöz. Popper szerint a történészek által alkalmazott „átfogó törvények” felszínesek, gátolják a pontos történelmi kép kialakulását. Az „átfogó törvény”modell vitát generált, főként a történelem specifikus sajátosságait hangsúlyozó filozófusok fordultak vele szembe. Ez a vita során vált egyre inkább fontossá, hogy az analitikus vizsgálat tárgykörébe bevonják a cselekvés és a nyelvfilozófia területeit is. A logikai, konceptuális elemzésekben meghatározó lett a nyelv és cselekvésfilozófia által megfogalmazott megállapítások figyelembe vétele, ezáltal a „történelmi magyarázat” nyelv és cselekvésfilozófiai kérdéssé is vált az 1950-es évektől, mint Dray vagy akár Martin vizsgálódásaiban, vagy az 1960-as években Danto esetében is. Danto a deduktív magyarázattal szemben a narratív magyarázat jelentőségére hívta fel a figyelmet. A vitában meghatározó volt Dray „racionális rekonstrukció” modellje. Szerinte minden történeti folyamatot meghatároz egy, a lényegét érintő koncepció, amit a történetírónak kell megragadnia. A történetírás elbeszélő műfaj, melyben a történeti narratívák magyarázó funkcióval bírnak. A hempeli tézissel szemben, a „Hogyan lehetségesre?” keresi a választ, a „miért szükségszerű?” kérdésével szemben. A történetírónak az egymást követő események során felmerülő cselekvések mélyebb összefüggéseit kell vizsgálnia. Más gondolkodók ezzel szemben a történelmi magyarázatok konceptuális analízisét látták az egyetlen járható útnak.