Mikrogazdaságtan
Abstract
Szerző: Barancsuk János | Cím: Mikrogazdaságtan | Megjelenés: PTE Közgazdaságtudományi Kar, Pécs, 2012 | ISBN: 978-963-642-165-6 --- Tankönyvünk a mikroökonómia fogalmi készletével, illetve az ennek révén „kicövekölt” gondolati tér logikai összefüggésrendszerével (egyúttal a tárgy módszertani, elemzési apparátusával) szeretné megismertetni az érdeklődő, vagy egyéb késztetések által motivált Olvasót. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy olyan nyelv szemantikáját és szintaxisát szándékozunk bemutatni, ami azért jött létre, hogy bizonyos gazdasági jelenségek minél pontosabb, egzaktabb azonosítását/leképezését s így megértését; ezen keresztül pedig befolyásolását (vagyis gazdasági célokat kifejező törekvések teljesülését) tegye lehetővé. Bár fennáll a veszély, hogy az alábbi hasonlat kevéssé szolgálja a tárgyunk iránti vonzódást, mégis megkockáztatjuk: az a szemléletmód, gondolkodási technika, melynek készségszintű elsajátítását kívánjuk előmozdítani, reményeink szerint a matematikában való jártassághoz hasonlóan képezheti a tudati tevékenység bázisát. Esetünkben természetesen nem a hagyományos matematikára kell gondolnunk, hanem arra, hogy a világot igen nagy hatékonysággal átalakító tudományok a formalizált gondolkodás révén voltak képesek szerepüket betölteni. Egy vállalat menedzsmentje vagy a háztartás számára tehát rendkívül fontos lehet a különböző közgazdasági szituációk tartalmának, logikai szerkezetének meghatározása, az ezekben rejlő izomorfizmusok felismerése, hiszen az elméleti tájékozottság és a belőle fakadó szemléletmód ad lehetőséget a gazdasági gyakorlatban való sikeres(ebb) részvételre: a partnerek (versenytársak) viselkedésének és/vagy az események céljainknak megfelelő alakítására.
URI
http://pea.lib.pte.hu/handle/pea/23096https://pea.lib.pte.hu/bitstream/handle/pea/23096/barancsuk-janos-mikrogazdasagtan-pte-ktk-pecs-2012.pdf