Civil társadalom Magyarországon

Abstract

Közép-Kelet-Európában a civil társadalom intézményeinek csírái részben a szocialista korszakban, részben a II. világháború előtti időkben gyökereznek. Magyarországon a civil társadalom egyik alapintézményének tekintett az alapítvány pl. szinte egyidős az államisággal. Az alapítványok és önkéntes szerveződések elterjedése a 19. századra nyúlik vissza, amikor különböző társadalmi szükségletek kielégítésére szövetkeztek a magánalapítványok és a közintézmények. 1932-ben több mint 14 ezer egyesület működött, hozzávetőleg 3 millió taggal (az ország összlakosságának száma ebben az időben 8,6 millió volt). A II. világháború és az azt követő politikai kurzus a negyvenes évek végén megakasztotta a valóban független, nem-kormányzati szervezetek fejlődését a térségben. A pártállam nem nézte jó szemmel, hogy az emberek autonóm csoportosulásokban vesznek részt, a hivatalostól eltérő értékeket támogatnak, vagy megpróbálnak az állam szerepéből bármely keveset is átvállalni. Az ötvenes években az alapítványok, egyesületek és spontán kezdeményezések nagyobb részét betiltották. A megmaradtakat államosították és a nómenklatúra tagjainak irányítása alá vonták. Ezt a hivatalosan jóváhagyott „civil társadalmat” átpolitizált, hegemén szerepet betöltő makroszervezetek uralták - az egyetlen ifjúsági szervezet, az egyetlen béketanács, az egységes szakszervezet - amelyeket az állam finanszírozott, és az állampárt felügyelt.