A „nemesek négy bírója”, a szolgabírók működésének első korszaka 1268-1351

Abstract

A szolgabírók működését feltáró kutatás és vizsgálat révén a következő eredmények összegezhetők: Megjelenésük 1268 előtt nem mutatható ki, ami nem források hiányával magyarázható, hanem azzal, hogy azok a bírók, akiket a szolgabírók előfutáraiknak lehet tekinteni, a nemeseknek vagy királyi szolgáknak Esztergomban tartott gyűlésén megfogalmazott petícióját magában foglaló 1267. évi dekrétummal összefüggésbe hozhatóan tűntek fel Kemény fia Lőrinc nádor, somogyi ispán Somogy megyében, és Hahót Csák zalai ispán Zala megyében tartott törvényszékein. A nemesek négy, a szolgabírókkal azonosítandó bírói eleinte királyi parancs alapján jártak el, és töltötték be tisztüket. Ezért azoknak a székeknek a megjelenése, amelyeken bírótársakként tevékenykedtek, minthogy azokat király aktusok hívták életre, eredendően királyi bíróságoknak tekintendők, még annak ellenére is, hogy Kemény fia Lőrinc öt társát a megye nemesei választották, ugyanis nem a választás, hanem a királyi delegálás adott számukra bíráskodási, bírói jogot. Noha, a megyei nemeseknek a szolgabírói hivatal betöltésében kétség kívül a kezdetektől volt, és Somogy megyén kívül, másutt is lehetett befolyása, a tisztségviselésre szóló választás, aminek a hátterében nem egy demokratikus elveken építkező, hanem egy arisztokratikus, mégpedig egy szűkebb nemesi csoport által vezérelt gyülekezet fungálása feltételezhető, nem egy időben, és nem egyetemes jelleggel jelent meg, hanem, fokozatosan, és a XIV. század harmadik évtizedére vált csak általánossá. Jóllehet ennek alátámasztására egy konkrét és néhány közvetett bizonyítékot lehet csak felhozni, ezeket elégségesnek tekintem ennek a választás általánossá válásához vezető folyamatnak az igazolásához. A szolgabírók megjelenésére felsorakoztatott érvek aláássák a szolgabírók eredetét a Kehidán bíráskodó királyi szerviensekkel összefüggésbe hozó, illetve a szolgabírók 1268 előtti működését már feltételező nézeteket. Jóllehet a God bírótársaira használt judices servientum mint „csonka szerkezet”, ami, épp emiatt, alapos okkal, a magyar megfelelő tükörfordításának tekinthető, igaz, korabeli magyar nyelvemlékek hiányában szintén csak közvetett bizonyíték, meggyőződésem szerint mégis sokkal inkább azt látszik igazolni, hogy a magyar szolgabíró név a szó szigorú értelemben vett „nemesek négy bírója” működésével egyidejűleg jelenhetett meg talán már valamikor a XIII. század végén. A XIV. század közepéig a megyei törvényszék tekintélyes bíróság volt. Ezt a tekintélyét részint maguk a szolgabírók adták, akik minként a XIII. században, ebben a korszakban is legtöbbnyire a megye előkelőbb családjaiból kerültek ki. I. Lajos trónra lépése változásokat hozott. A 40-es évektől a király által adott mentességek, szabadispánságok szaporodása, továbbá az 1351: 23. te. rendelkezése azzal, hogy a bíráskodás központosításának jegyében a tudomány vétel elrendelését a király, a nádor és az országbíró jogává tette, valamint a megyésispánok eltiltása a saját autentikus pecséthasználatától, ami azzal a következménnyel járt, hogy minden birtokper az ország nagybíróinak hatáskörébe került, a megyei törvényszékek hatáskörének erőteljes szűkülését hozta magával a 60- as évekre. Ennek természetes velejárójaként a szolgabírói hivatal is eljelentéktelenedett. Emiatt a szolgabírói tiszt kevésbé vonzotta a módosabb nemeseket, betöltésükre már jobbára csak szegényebb nemesek voltak kaphatók. A megyésispánok is ritkábban látogatták megyéjüket, ezért az időnként királyi, nagybírói parancsra elrendelt tudományvétel végett, és néha egyéb okból összehívott közgyűléseken is rendre az alispán elnökölt. A hanyatlásnak Zsigmond idejéig tartó korszakában elsatnyult hatáskörű törvényszékek nemes bírótársai, a szolgabírók, jobbára végrehajtó közegekké, némi túlzással, mondhatni egyfajta „szolgákká” váltak,