Ismeretlen személyazonosságú holttestek azonosítása

Abstract

Az objektív, tudományos igényű személyazonosításban az áttörést a 19. század vége hozta meg a kutatók számára, majd csaknem további egy évszázadot kellett várni arra, hogy a lehetőségek egy újabb dimenziója, a kriminalisztikai DNS vizsgálat segíthesse a szakembereket és jogalkalmazókat a mindennapi munkájukban. A keresett személyek alaktani tulajdonságainak, különös ismertetőjegyeinek vizsgálatától az arcukról készített dagerrotípiákon – az első képrögzítési eljárásokon – és az ujjnyomatukon át eljutottunk tehát addig, hogy akár egyetlen emberi sejt elégséges lehet az egyedi azonosításhoz. A mai krimiáltechnikai és forenzikus eljárások további előnye, hogy amellett, hogy a jelen sértetteinek és elkövetőinek azonosítását segítik, lehetővé teszik a régmúlt kiderítetlen bűncselekményeinek megoldását, valamint lehetőséget biztosítanak a korábban egyéb bizonyítékok alapján bűnösnek ítélt személyek ártatlanságának igazolására is. Az értekezés – nem titkoltan – több, látszólag egymástól igen távol eső diszciplína törvényszerűségeit, eredményeit összegezve, ennek megfelelő stílusban, egy új megközelítést alkalmazva próbál előremutató megállapításokat tenni. Az értekezés az azonosítás, személyazonosítás, ismeretlen személyazonosságú holttestek azonosítása, halálos tömegszerencsétlenségek didaktikai vonalon végighaladva bemutatja mindezek történeti hátterét, az egyes (rész)folyamatok jogi környezetét, tudományos megismerhetőségük lehetőségeit. Tekintettel a kriminalisztika (mint jogi keretrendszerben elhelyezett interdiszciplináris ténytudomány), a katasztrófa védelem (mint alkalmazott rendészettudományi terület) és az orvostudomány együttes érintettségére szükségessé vált a legfontosabb fogalmak, jogszabályok ismertetése, mellyel lehetővé tehető a címben jelölt téma komplex, minden résztvevő fél általi mélyebb megismerhetősége.