A BOMLÁS GEOMETRIÁJA: JOHN WEBSTER ÉS A RENESZÁNSZ SZÍNPADI HORROR VILÁGKÉPE
Abstract
Kutatásom azt vizsgálja, hogyan formálta át a régi világrend megrendüléséből fakadó válság a kora újkori angol színházat, és a külső-belső entrópiára reagálva hogyan termelte ki magából e színház a „bosszútragédia” vagy „rémdráma” műfaját – noha a „metafizikai horror” pontosabb megjelölés volna. Webster két olasz tragédiája a vezérfonal, ezen keresztül vizsgálom a kor nagy szerzőinek (Webster mellett főleg Shakespeare, Middleton, Ford, Marlowe és Heywood) viszonyát a valósághoz és a színházhoz: miféle ellentmondások járták át a közgondolkodást vallásról és halálról, a nő társadalmi szerepéről, csillagokról és testről, személyiségről és házasságról, determinizmusról és szabad akaratról – és hogyan formálták e szerzők a színpadot e gondolkodás legfőbb terepévé. A Jakab-kori drámaírók nem féltek a morális és esztétikai ellentmondásoktól, ellenkezőleg, vadásztak rájuk és lubickoltak bennük. Traumáik nagy része a mi társadalmunk szövetét is áthatja, így színházuk bátorságából is van mit merítenünk. Ily módon a tézis – a kutatói és a rendezői nézőpont tudatos váltogatásával – a színház természetrajzát is vizsgálja (dramaturgiától térszervezésig, szerepívektől a költészetig), s a színházon túl a horrorét, amely – ma éppúgy, mint Websterék idejében – a mindenkori kulturális szorongásokból fakad.